Totalbike Vakbarát Hírportál

Majrécsík

Könnyed motoros tartalmak a Totalbike-on

Totalbike
2022.01.07. 06:01

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Danilo Petrucci lett az első olyan MotoGP-versenyző, aki szakaszt tudott nyerni a Dakar-ralin. A KTM olasz motorosa tavaly még a gyorsasági-vébén ment, most pedig a világ leghíresebb terepraliján gyűjti a kilométereket, életében először. Petrux eddig sem ment rosszul, de sok tényező hátráltatta. A felkészülés során bokáját törte, majd egy téves pozitív Covid-teszt miatt majdnem lemaradt a versenyről.

    A Dakaron immár valódi tét nélkül motorozik,akadt ugyanis egy technikai hibája, amelyet nem tudott a helyszínen elhárítani. Mivel észlelte, hogy elhagyta a telefonját, a motorkerékpárján keresztül kért rendezői segítséget. Így a Dakar Experience mentőkártya kijátszásával, versenyen kívül folytatja, a cél a tapasztalatszerzés.

    Összetettben egyébként a brit Sam Sunderland vezet a GasGasszal, de egyelőre elég szoros az eleje, mindössze két és fél perccel van lemaradva a KTM-es Matthias Walkner, alig hattal a yamahás Adrien van Beveren.

  • Hogy szalad ez a piszok idő! A tavalyi év utolsó napján hetvenéves lett Kenny Roberts, a gyorsaságimotoros-vébé történetének első amerikai világbajnoka. Tizenkét évesen ült először motoron, egy barátja adta kölcsön a minimotorját, Roberts pedig beleszeretett. Később a sufniban épített egy sajátot, biciklivázból meg fűnyírómotorból. Versenyezni dirt trackben kezdett, később a gyorsasági-vébén is ő honosította meg a dirt trackes stílust.

    1978-ban nyerte első vébécímét, Yamahával az 500-as mezőnyben. 1979-ben és 1980-ban is megvédte a bajnoki aranyérmet. Szerencsére még most is jó egészségnek örvend, és aktív életet él, családja pedig a kerek hetvenes alkalmából egy egyedi Yamaha RMAX 1000 LE-vel lepte meg, amely természetesen azt a legendás grafikát viseli, mint egykor versenymotorjai.

    Nem mellesleg fia, Kenny Roberts Jr. is világbajnoki címet nyert, ám ő apjával ellentétben Suzukival, még 2000-ben.

  • Amíg télen a motorok a garázsban pihennek, sokan hajlamosak kis belet ereszteni, de legalábbis kiesni a kondiból. Az újrakezdés aztán megterhelő lehet - persze vezetési stílustól és a motorkerékpár kategóriájától függően. Ebben próbál segíteni a német Erzi.

    A Core Bike nevezetű, alapjaiban véve fából készült eszköz természetesen nemcsak motorosoknak hasznos, bárkinek jó szolgálatot tehet az otthoni erősítéshez, de azért a 100 eurós (idehaza inkább 45 ezer körül kapható) ár nem kevés, hasonlót ennél jóval olcsóbban is hozzánk vágnak az újévi fogadalmak időszakára edzésfelszerelésekkel célzó üzletek.

  • Igazán nem sok idő maradt már karácsonyig, a notórius halogatók is belefognak lassan a készülődésbe. Ha az ünnepi időszakban sem szeretnél elszakadni a motoroktól, akkor van itt egy pár klassz holmi, amivel feldobhatjuk a lakást, vagy izgalmasabbá tehetjük a konyhai sürgést-forgást.

    A Louis webshopjában van például motorfigurás égősor 20 leddel, tíz euróért, sütikiszúrók ugyanannyiért, köztük sportmotoros, chopperes, cruiseres és terepgépes sziluettel, valamint bonbonkészítéshez való öntőforma.

  • November közepén írtuk meg, hogy a Ducati gyári MotoGP-csapatának versenyzője, Jack Miller levezetésképpen rajthoz áll hazája Superbike-bajnokságának zárófutamán. Az ausztrál ász szabadkártyás bemutatkozása elég jól sikerült, ugyanis befutott a dobogóra. Pontosabban a hétvége első futamán kiesett, de a másodikon már meglett a harmadik hely.

    Miller természetesen gy Panigale V4 R-rel ment, ami elég ütőképes motornak számít a sorozatban, Wayne Maxwell ezúttal mindkét futamot behúzta, megnyerve az ASBK idei kiírását.

  • Nem volt teljesen váratlan a bejelentés a 2019-es MotoGP-szezon után, miszerint Jorge Lorenzo visszavonul a versenyzéstől. A 250-esek között két, a királykategóriában három világbajnoki címmel büszkélkedő spanyol klasszist azóta is megkörnyékezték már a visszatérés lehetőségével, de csak tesztpilótai állást vállalt. Most úgy fest, kettőről négy kerékre válthat.

    A hírek szerint az olaszországi Franciacortában tesztelt egy Porsche 911 GT3 versenyautót, és könnyen lehet, hogy jövőre az olasz Porsche Carrera Cup versenysorozatban láthatjuk. Ezzel nem ő lenne az egyetlen a mostanság visszavonult GP-menők közül, aki az autósportban is szerencsét próbálna. Valentino Rossi esetében is hasonlóra lehet számítani, ő a Ferrari színeiben lenne GT-pilóta.

  • Egymilliomodik modern kori motorkerékpárja elkészültét ünnepli a Triumph. A márka 1990-es újjászületése óta érték el ezt a mérföldkövet, a gyártósorról Hinckley-ben gördültek le ezek a gépek. A jubileumi modell egy Tiger 900 Rally Pro, egyedi fényezéssel, amely büszkén viseli az egymilliós plecsnit.

  • Elkészült a Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára, amely tizenkét futamot tartalmaz, de egy tizenharmadik még függőben van. A szezon a tervek szerint április második hétvégéjén rajtol el Spanyolországban, pontosabban Aragóniában. Április-májusban lesz egy hosszabb, közel egy hónapos pihenő, míg a nyári szünet augusztusra esik. A mezőny egészen október második feléig Európában szerepel, a kontinenst először az argentin verseny kedvéért hagyják el.

    A tizenkettedik, ausztrál forduló időpontja egyelőre kérdéses, csakúgy mint a tizenharmadik versenyhétvége dátuma és helyszíne. Ezzel kapcsolatban felmerült például Törökország, akár az Isztambul Parkba is vihetik ezt a kört. Lenne is talán létjogosultsága, hiszen a friss világbajnok Toprak Razgatlioglura biztosan sokan lennének kíváncsiak hazájában.

       Ország Versenypálya Dátum
    1. Spanyolország MotorLand Aragón Április 8-10.
    2. Hollandia TT Circuit Assen Április 22-24.
    3. Portugália Circuito Estoril Május 20-22.
    4. Olaszország Misano World Circuit Marco Simoncelli Június 10-12.
    5. Egyesült Királyság Donington Park Július 15-17.
    6. Csehország Autodrom Most Július 29-31.
    7. Franciaország Circuit de Nevers Magny-Cours Szeptember 9-11.
    8. Spanyolország Circuit de Barcelona-Catalunya Szeptember 23-25.
    9. Portugália Autodromo Internacional do Algarve Október 7-9.
    10. Argentína Circuito San Juan Villicum Október 21-23.
    11. Indonézia Pertamina Mandalika International Circuit November 11-13.
    12. Ausztrália Phillip Island Grand Prix Circuit később
    13. később

    Ha így is lesz, nem kizárt, hogy az a verseny előrébb mozog majd a naptárban, így Phillip Island marad a záróhelyszín. Persze a kalendárium még csak előzetes, úgyhogy változásokra mindenképpen számíthatunk.

  • Főmérnökből tanácsadó lett Mike Leitner a KTM-nél. A szakembernek elévülhetetlen érdemei vannak az osztrákok MotoGP-projektjének felépítésében, és abban, hogy tavaly már futamgyőzelmet is ünnepelhettek Brad Binder révén. Egyébként Leitner a Hondától igazolt a KTM-hez, és lényegében ő nevelte fel Dani Pedrosát is.

    A döntést nem indokolta meg egyértelműen a KTM MotoGP-csapata, csak annyit árultak el, hogy a KTM Factory Racing szervezeti felépítését átalakítják. Vélhetően az is közrejátszhatott a lépésben, hogy Brad Binder legjobb KTM-esként csak hatodik helyen végzett idén, ennél pedig többre vágynak az osztrák istálló vezetői.

  • Alig pár napja fejeződött be a Superbike-világbajnokság 2021-es szezonja, a török Toprak Razgatlioglu letaszította a trónról a zsinórban hatszor diadalmaskodó Jonathan Rea-t. A WSBK promótere, a Dorna pedig már be is mutatta azt az új logót, amely a jövőben meghatározza a sorozat arculatát.

    Azt persze nem mondhatjuk, hogy gyökeresen megváltozott volna az embléma. Természetesen továbbra is az SBK betűhármas a hangsúlyos, a fehér és a piros szín is maradt, de változott a betűtípus, modernebb és kompaktabb lett az új logó, amelyet a brit Designwerk készített. A friss szlogen: We Make Excitement, avagy nyers fordításban kábé: Izgalmat keltünk.

    A Superbike-vébé egyébként a Forma-1 és a MotoGP után a harmadik legnépszerűbb versenysorozatnak számít, legalábbis a WSBK hivatalos közleménye szerint.

  • Két top 10-es helyezéssel, egészen pontosan két tizedik hellyel zárta a Supersport-világbajnokság idei szezonját Sebestyén Peti. Az Evan Bros. Yamaha magyar pilótája így újabb tizenkét pontot csapott hozzá az eddigiekhez, ezzel összesen 76 egység áll a neve mellett a végelszámoláskor - mindezt úgy, hogy csak a negyedik versenyhétvégén, Assenben csatlakozott a mezőnyhöz.

    Az már korábban eldőlt, hogy a bajnoki cím a svájci Dominique Aegerteré, ő egyébként egy második és egy harmadik helyet gyűjtött be az indonéz fordulóban. Mögötte a dél-afrikai Steven Odendaalé lett a bajnoki ezüst, míg a spanyol Manuel Gonzálezé a bronz.

    Gyártók szintjén a Yamahának elég jó éve van, hiszen a Fabio Quartararo révén a MotoGP-ben, Toprak Razgatlioglunak köszönhetően a Superbike-ban, és Aegerterrel a Supersportban is náluk kötött ki a bajnoki cím. Utóbbi sorozatban ráadásul csak egyetlen futamgyőzelmet tudott elhappolni tőlük a Kawasaki,

  • A végletekig kiélezett maradt a bajnoki címért folyó csata a Superbike-vébén. Az utolsó, indonéz fordulóra a török Toprak Razgatlioglu érkezett kedvezőbb helyzetben, harminc pont az előnye a címvédő északír Jonathan Rea-vel szemben. Viszont a két főfutamon és a sprintversenyen összesen 67 egységet lehet még gyűjteni, tehát semmi nem dőlt el.

    A versenyhétvége viszont elkezdődött, és Razgatlioglunak kedveznek az első eredmények. Bár még csak két szabadedzésen vannak túl, amiből messzemenő következtetéseket levonni nem lehet, a yamahásnak megvan a tempója. Az FP1-et bő másfél másodperces előnnyel nyerte a kawasakis Lowes előtt, Rea csak a középmezőnyben zárt, tizenegyedikként.

    Az FP2-ben tovább tudott javítani Razga, 1:34.985-től 1:34.230-ra faragta idejét, az első hely nem volt kérdéses. Ellenben Rea is nagyon feljött rá, 174 ezreddel lemaradva lett második. A török egyébként úgy nyilatkozott, nem érez magán extra nyomást a bajnoki csatában, a címvédő viszont nem volt elégedett, hiszen technikai problémák hátráltatták az első napon.

    Ki lesz a bajnok?

    • 58
      Toprak Razgatlioglu (török, Yamaha)
    • 22
      Jonathan Rea (északír, Kawasaki)

    Holnap délelőtt a szabadedzéssel és a superpole időmérővel, délután az első főfutammal folytatják, vasárnap a bemelegítés után superpole versenyt és második főfutamot rendeznek. Razgatlioglu akár már szombaton is bajnok lehet, ha hét ponttal többet szerez, mint Rea. Ha ez megtörténik, egy esetleges teljes vasárnapi betli is beleférne, mivel pontazonosság esetén a több megnyert főfutam a török felé billenti a mérleg nyelvét.

  • A mögöttünk hagyott hétvégén véget ért a MotoGP 2021-es szezonja, amely több szempontból is történelminek mondható: Fabio Quartararo személyében először lett francia világbajnoka a királykategóriának, Valentino Rossi pedig visszavonult. A Ducati gyári csapatának ausztrál pilótája, Jack Miller is elégedett lehet, hiszen egyértelműen legjobb évét tudhatja maga mögött, amióta 2015-ben csatlakozott a legfelső géposztály mezőnyéhez: negyedikként zárt, két győzelemmel és öt dobogós hellyel.

    Miller azonban úgy érzi, még van benne egy kis lendület, így szabadkártyával rajthoz áll hazájában az Ausztrál Superbike-bajnokság zárófordulójában. Az Adelaide melletti The Bend Motorsport Parkban természetesen Ducatit hajt majd: egy Panigale V4 R nyergébe ül. Az olasz márkának amúgy nem is megy rosszul az ASBK-ban, Wayne Maxwell az ő színeikben vezeti a pontversenyt.

  • Egészen kivételes pályafutás ért a végéhez azzal, hogy Valentino Rossi meglátta a kockás zászlót Valenciában. A Doktor huszonhat szezont teljesített a gyorsaságimtoros-világbajnokságon, és nemcsak zseniális tudásával, képességeivel emelkedett ki, hanem színes egyéniségével is. Miután bejelentette visszavonulását, Guld kolléga írt egy nagyszerűt, érdemes elolvasni. Az elmúlt napokban aztán annyian tisztelegtek Rossi előtt, hogy felsorolni is lehetetlen, most viszont befutott egy meglehetősen szokatlan, különleges, ám kétségtelenül szívhez szóló levél.

    Következzenek hát a sorok nyers fordításban:

    Úgy emlékszem arra a szombati napra, január huszonnegyedikére 2004-ből, mintha tegnap lett volna.

    Az első randevúnk Malajziában.

    Annyira régóta vártam már valakire, aki olyan mint te.

    Izgultam, de ez szerelem volt első látásra, mindkettőnk részéről.

    Azonnal tudtam, hogy a kettőnk kapcsolata igazán különleges lesz.

    Megvolt az a tagadhatatlan, egyszeri szikra, és a kirakós minden darabja a helyére került.

    Soha nem feledem, ahogy megálltunk a füvön Welkomban, 2004-ben.

    Csak mi ketten, és a felismerés, hogy jó döntés volt – és ez még csak a kezdetet jelentette.

    Négy MotoGP bajnoki címet és ötvenhat versenyt nyertünk együtt.

    Millióknak szereztünk örömöt világszerte, életre szóló emlékeket.

    Történelmet írtunk, mert egyként működtünk, és kihoztuk a legjobbat egymásból.

    Újra erőssé tettél.

    Ismét megbecsültté tettél.

    Újra megszerettettél.

    Csak neked volt hatalmad, hogy ezt megtehesd.

    És én teljesen megbíztam benned.

    Teljes szívemből támogattalak.

    Minden harcodat veled vívtam meg.

    Csak én tehettem izgalmassá számodra a motorsportot az utolsó pillanatig.

    Az első csókunktól, ott, a welkomi füvön, egészen a valenciai utolsó táncunkig, annyi rendkívüli kalandot éltünk meg együtt.

    Aztán voltak olyan különleges utazásaink is, mint Laguna Seca 2008-ban, vagy Katalónia 2009-ben.

    Senki nem mozgott úgy akkoriban, mint mi, ugye?

    Ott voltunk Assenben 2009-ben, amikor segítettem megszerezni a századik győzelmedet.

    Varázslatos volt.

    Hihetetlen pályafutásod tizenhat évén át hordoztalak.

    De te is ott hordoztál engem a szívedben.

    Mugellótól Motegiig, Silverstone-tól Szepangig, Barcelonától Buriramig, mindig ott voltunk egymásnak.

    Mindenemet neked adtam, ahogy te is nekem.

    Mindig becsülni fogom a rajtrácson folytatott beszélgetéseinket.

    Csak te és én voltunk, a világ ellen.

    Te és én – menni vagy meghalni.

    De sajnos a legszebb love story is véget ér egyszer.

    Valentino, a részem vagy.

    A történelmem része.

    A része annak, aki ma vagyok, és aki leszek valaha, miután elváltunk.

    A mi kapcsolatunk igazán különleges, és jobban fogsz hiányozni, mint valaha hitted volna.

    Köszönöm, Valentino.

    Szeretettel,

    YZR-M1-esed

    Sírni most szabad, ezek férfikönnyek. Akárkinek is jutott ez eszébe a Yamahánál, minden elismerést megérdemel. Ebben igazán minden benne volt, kezdve onnan, hogy Rossit sokan sült bolondnak nézték, amikor a győztes Hondáról átült a Yamahára, megannyi nagy pillanaton át odáig, hogy mit is jelent a Doktor a motorsport világának.

  • Miután a MotoGP-világbajnoki cím sorsa már korábban eldőlt, a szezonzáró valenciai futamon egyértelműen Valentino Rossi búcsúja került a figyelem középpontjába. Volt azonban már is, ami Rossihoz köthető: bejelentették az Aramco VR46 Racing Team, vagyis a Doktor MotoGP-csapatának jövő évi felállását.

    Persze eddig is szinte készpénznek vehettük, hogy Rossi öccse, Luca Marini kapja az egyik ülést, és arra is nagy összegben mertünk volna fogadni, hogy Marco Bezzecchi ülhet a másik Ducatira, de most már a hivatalos bejelentés is megtörtént. Ezzel persze egy üresedés mutatkozik a Moto2-es alakulatnál, de már arra is megvan a megoldás: Bezzecchi helyét Niccoló Antonelli veszi át.

  • Alig pár héttel ezelőtt, a misanói MotoGP-futam előtt leplezték le az MV Agusta Superveloce Agót, ami egy roppant kívánatos műtárgy lett, és egészen biztosan kitüntetett helye lesz a gyűjteményekben. A bemutatón részt vett a névadó, Giacomo Agostini, vagyis Ago, a motorsport-történelem egyik legnagyobb legendája. Ha pedig már ott volt, bőrruhát is húzott, és 79 évesen megtúráztatta kicsit egykori versenymotorját. A hangot tessék feltekerni, ettől biztosan vigyázzban áll majd a szőr a karotokon.

    A videóból azért az is lejön, hogy milyen tisztelettel, szeretettel figyelik a körülötte állók Agostinit. Nyilván nem véletlenül.

  • Guy Martint elsősorban a Man TT-ről, meg persze sebességrekordok kapcsán ismerhetjük. Kevésbé köztudott, de imádja az endurózást és a motokrosszt, ezért hát vett egy krosszpályát.

    A lincolnshire-i Thoresway MX (más néven: Caistor) pályával komoly tervei vannak. Nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy az ország legjobb ilyen jellegű létesítményévé fejlessze. Teljesen átalakítják és felújítják a pályát, amelynek állítólag nagyszerű adottságai vannak, és akár tízezer nézőt is be tud fogadni.

  • Alig több mint két hét van hátra a milánói motorszalonig, több nagy gyártó pedig már korábban jelezte részvételi szándékát. Most a Kawasaki is csatlakozott hozzájuk, ők sem akarják kihagyni a tavalyi kényszerszünet után újra megnyíló EICMA-t.

    Az már biztos, hogy a közelmúltban bemutatott Z650 RS-t, valamint a Z900 SE-t és Z900 RS SE-t kiállítják. Kérdés, hogy tartogatnak-e még újdonságokat.

  • Nemrég robbant a hír, miszerint a Ducati váltja az Energicát a MotoE beszállítójaként. Ez már csak azért is meglepő, mert a márkának egyelőre nincs elektromos gépe, de azt ígérik, majd a versenytapasztalatok birtokában készítenek. Most viszont bemutattak valamit, ami villany is, meg Ducati is. Csak éppen nem motorkerékpár.

    Egy elektromos rollerről van szó, a Pro-III-ról. Több hasonló eszköze is van már a Ducatinak, de azt mondják, mind közül ez most a legkorszerűbb, legfejlettebb. 350 wattos motor hajtja, 468 wattórás akkucsomagja pedig 50 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. A végsebességet menetprogramok segítségével szabályozhatjuk 6, 15, 20 vagy 25 km/h-ra.

  • Még nyár elején írtunk arról, hogy a Suzuki olaszországi képviselete ARThletes címmel hirdetett meg egy versenyt, amelyen neves művészek készítettek grafikákat, összekapcsolva a Burgman 400 nagyrobogót az öttusával. Azóta meg is született az eredmény, a győztesek a Van Orton testvérek lettek, az ő munkájukat akkor még nem tudtuk megmutatni. Íme:

    A vívást megjelenítő alkotás természetesen egy felkerült egy Burgmanre, rendhagyó matricázás formájában. A robogót jótékonysági céllal fogják elárverezni november közepén, a befolyt összeget pedig a Matalon Alapítvány kapja a kortárs művészetek tanulmányozására, népszerűsítésére és fejlesztésére.

  • Elektromos Harley-Davidsonok teljesítenek szolgálatot a napokban zajló glasgow-i klímakonferencián. Az amerikai gyártó ugyanis Live Wire-öket adott kölcsön a helyi rendőrségnek, hogy a bolygó jövőjéről szóló tanácskozás idején ne a hagyományos hajtású Yamaha FJR-ek és BMW R 1250 RT-k fussanak.

  • A Triumph javában dolgozik a Tiger 1200 túraendurón, korábban írtunk is már arról, mire lehet számítani. A korábbinál kisebb köbcentis, de erősebb és könnyebb lesz a nagy Tiger, amelyről álcázott gyári képeket szeptemberben is láthattunk, most kiadtak egy újabb adagot.

  • Egy edzés során enyhe agyrázkódást szenvedett, ezért kihagyja a hétvégi portugáliai versenyt Marc Márquez. A spanyolok nyolcszoros világbajnoka a tavalyi évet szinte teljes egészében kihagyta sérülés miatt, és sokat küzd még most is annak utóhatásaival. A mostani kihagyás olyan szempontból mindenképpen rosszul jön, hogy Márquez a legutóbbi két versenyt megnyerte, és a Honda is kezd magára találni.

    A világbajnoki címé sorsa egyébként már az előző nagydíjon eldőlt, a francia Fabio Quartararo lett a győztes, a második hely pedig Francesco Bagnaiának néz ki. Márquez jelenleg hatodik.

  • Talán az időkapszula kifejezés írja le a legjobban azt a Yamahát, amelynek a Mecum aukciós ház Las Vegas-i árverésén keresnek majd gazdát. Az 1981-es évjáratú SR500H ugyanis még gyári ládájában pihen, soha nem volt még teljesen összerakva.

    Az SR500 egyébként az XT500 enduró óvatosan módosított egyhengeres blokkja köré épült. 1978-tól 1999-ig gyártották. Ha valakinek erre a különleges példányra fájna a foga, a karácsonyfa alá nem teheti be, ugyanis az árverést január végén tartják.

  • A Buell a motorkerékpár-ipar nagy túlélője, megannyi fordulattal tűzdelt története pedig mostanában új fejezethez ért. Év elején bejelentették a visszatérést, majd az is kiderült, milyen modellekkel képzelik el mindezt. A Hammerheadet meg is mutatták, hétfőtől pedig indul az előrendelés.

    A folyamat a következő: a Buell weboldalán kell regisztrálni, ahol 25 dollárért kapunk egy előjegyzést, meg egy limitált szériás sapkát. Amikor közeledik a gyártás időpontja, felkeresik a megrendelőt, hogy egyeztessék a pontos specifikációt. Megbeszélik az átvétel helyét, és amint kész a gép, leszállítják. Ja, közben valamikor ki kell csengetni 5-6 millió forintnyi dollárt is, attól függően, hogy Hammerheadet vagy 1190 SX-et választottunk.

  • Nyilván már mindenki hallotta, akit bármilyen szinten is érdekel a motorozás, hogy Valentino Rossi, a MotoGP élő legendája a szezon végén visszavonul. Hétvégén, Misanóban utoljára versenyzett hazai közönség előtt, el is búcsúztatták illendőn, de az évadból még van két futam, véglegesen Valenciában int búcsút a világbajnokságnak a Doktor. A búcsúzás azonban ezzel még nem ér véget.

    Szűk két héttel a valenciai zárást követően ugyanis Rossi ott lesz a Yamahával a milánói motorszalonon is. Az EICMA keretein belül megtartják a One More Lap (Még egy kör) elnevezésű programot, ahol az olasz klasszis egy rövid kis pályán tesz meg néhány karikát, a látogatók pedig jelképesen búcsút inthetnek neki. Emellett hosszú, sikeres pályafutásáról is fog anekdotázni a Doktor.

  • Ahogy mondani szokás: ha csak egy videót nézel meg ma, akkor ez legyen az. De tényleg. Az átlátszó hengernek köszönhetően most akár 4K-ban, szuperlassításban figyelhetjük meg, hogyan működik valójában egy négyütemű motor.

    Egyébként egy Honda XR75-ösről van szó, ennek a működését mutatja be a fenti videó. Akinek ez nem lett volna elég, tessék, itt egy másik felvétel, ahol a karburátort figyelhetjük.

  • Az elmúlt hétvégén történt egy s más a motorsportban: Fabio Quartararo világbajnok lett, Valentino Rossi utolsó vébéfutamát teljesítette hazai közönség előtt, Marc Márquez pedig futamot nyert. Ezek egyenként is elég jelentős események, így nem csoda, ha elterelték a figyelmet az év legnagyobb mentéséről. Pedig amit Bo Bendsneyder csinált, a maga nemében egészen káprázatos.

    A 22 éves holland srác a Moto2-ben versenyez, a Pertamina Mandalika SAG csapatának tagja. A fenti mutatványt a misanói versenyhétvége első szabadedzésén adta elő, és bármelyik neves motoros kaszkadőr megirigyelné, ahogy előbb összeszedi a keresztbecsúszó gépet, majd a biztos orra bukástól menti meg magát, végül a motor mellett állva elszánkázik a szalagkorlát mellé. Ennél talán csak az lett volna menőbb, ha még vissza is ül.

    A MotoGP hivatalos Instagram-oldala felidézte a műfaj további emlékezetes pillanatait is: 2019-ben Alex Márquez és Steven Odendaal vagánykodott hasonlóan, akkor is Moto2-es szabadedzésen villantották meg akrobatikus képességeiket.

  • Nagyon jól megy a szekér a BMW Motorradnak, az idei harmadik negyedévben minden idők legjobb eladásait produkálták, ami ezt a három hónapos periódust illeti. Júliustól szeptemberig összesen 156 609 motorkerékpárt és robogót adtak el, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 20,8 százalékos növekedést jelent - igaz, 2020 nagy általánosságban nem volt erős év egyik gyártó számára sem, így ez kevésbé beszédes adat.

    Arról nem szólnak a hírek, hogy mely modellek teljesítettek a legerősebben, vagy hogy mely kategóriák voltak a legkeresettebbek. Az viszont biztos, hogy ha a negyedik negyedévben is hasonló számokat produkálnak, minden idők legerősebb esztendejét zárhatják.

  • A különféle replikák bizonyos körökben szépen meg tudják dobni az érdeklődést egy-egy motorkerékpár iránt. Elég, ha csak azokra a sportmotorokra gondolunk, amelyek a Valentino Rossiéhoz hasonló matricázást kaptak, de persze kicsiben is működik mindez, a Totalbike24-en használt Apriliánk is Rossi-replika volt leánykorában, de hogy ne menjünk túl messzire, Talmácsi Gábor világbajnoki címe is ihletett kis köbcentis sportmotor mellett még robogót is.

    De nemcsak versenygépek utánérzésével lehet felkelteni a figyelmet. Az utóbbi években nagyon népszerűek a képregényhősös mozifilmek, így hát a Yamaha sem tétlenkedett, és kitalálták, hogy piacra dobnak egy Vasembert idéző MT-03-ast a brazil piacon. Ugyan a technikához nem nyúltak, a különleges megjelenéssel, a piros-arany fényezéssel és a bosszúállós matricákkal biztosan meg tudják célozni a rajongókat.

Rovatok