Totalbike Vakbarát Hírportál

4677 kilométer 111 óra alatt: új elektromos rekord

2022.05.09. 14:13

Új rekordja van az Egyesült Államok nyugat-keleti átszelésének, legalábbis ami az elektromos motorkerékpárokat illeti. Diego Cardenas korábbi 178 óra 17 perces csúcsát sikerült most jócskán megdöntenie Steven Daynek.

Az egész eredetileg páros rekorddöntésnek indult, mert miközben Day Redondo Beach-ről indult útnak New Yorkba, addig a New England-i Energica szalon, valamint a Rob's Dyno Service tulajdonosa, Rob Swartz éppen az ellenkező irányban rajtolt, New Yorkból Redondo Beach-re. Végül azonban utóbbinak nehézségei akadtak, csak Steven Day ért célba a tervek szerint.

A motoros egy Energica Eva Ribelle nyergében abszolválta a 2906 mérföldes, azaz 4676,75 kilométeres távot. Ehhez 111 órára volt szüksége, vagyis jócskán túlszárnyalta a korábbi legjobb időt. Daynek már nem ez az első hasonló eredménye: korábban egy másik távon, San Diego és Florida között 93 órás időt futott, azzal ő lett az első ember, aki elektromos motorkerékpáron száz órán belül ért át egyik partról a másikra.



Rovatok