Totalbike Vakbarát Hírportál

Hivatalos: a Suzuki tényleg a kiszállásról tárgyal

2022.05.13. 10:28

Az eddigi értesüléseket mintegy megerősítve a Suzuki most hivatalosan is bejelentette, valóban tárgyalnak a MotoGP elhagyásáról, terveik szerint a szezon végével búcsúznának a gyorsaságimotoros-világbajnokságtól. Jelenleg a szakítás mikéntjéről tárgyalnak a Dornával, a sorozat globális jogtulajdonosával.

A döntést röviden, tömören, de annál lényegre törőbben indokolják: a jelenlegi gazdasági helyzet, valamint az autóipart az utóbbi időszakban érintő nehézségek kényszerítik arra a vállalatot, hogy mind anyagi, mind emberi erőforrásait technológiai fejlesztésekre összpontosítsák. Magyarul a mostani körülmények között nincs pénz a MotoGP-re, az erőforrásokat elszipkázzák a mindennapi folyamatok.

Egyes források szerint a sorok között olvasva akár a dízelmotorokkal kapcsolatos trükközés és annak várható következményei is állhatnak a háttérben – legalábbis részben. Mint ismert, a Suzuki, a Stellantis és a Marelli is érintett az ügyben, jelenleg is folynak vizsgálatok a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó trükközés miatt. Bár itt fontos hozzátenni, hogy a Suzuki – Európában legalábbis mindenképpen – csak más gyártóktól vásárolt dízelmotorokat épített autóiba.

A Suzuki kiválásával mindenesetre igen nagy nevek maradhatnak állás nélkül, vagy legalábbis nézhetnek más lehetőségek után. Joan Mirt a Repsol Hondával hozták hírbe, de csapattársa, Álex Rins is nagyszerű versenyző, ráadásul rajtuk kívül ott van a nemrég szerződtetett Livio Suppo csapatfőnök is. A rajtrácson megüresedő helyekre úgy fest, a Gas Gas pályázik, de erősen kérdéses, a 2023-as idényrajtra össze lehet-e rántani egy istállót – bár a KTM fiókcsapataként nyilván ehhez mindent megkapnának.

Friss információ, hogy a jelenleg Moto3-ban vitézkedő – és ott kétszeres világbajnok – Leopard Racing is szívesen belekóstolna a legmagasabb géposztályba, méghozzá egy szatellit Aprilia-csapat üzemeltetésével. Eközben az RNF Yamaha állítólag a Suzukival karöltve olajra lépne, amivel a rutinos Andrea Doviziosót és az újonc Darryn Bindert tenné munkanélkülivé.

Mi pedig most mást nem tehetünk, mint hogy várjuk, mire jut egymással a Suzuki és a Dorna.



Rovatok