Totalbike Vakbarát Hírportál

Van egy hibátlan motorom, de rossz

2021.11.18. 07:52

Üdv Motordoktor!

Van egy Honda CBF1000FA motorom, és az lenne a probléma, hogy néha hidegen nehezebben indul a kelleténél. Megjegyzem, hogy évszaktól, hőmérséklettől független ez a jelenség. Van, hogy egy nap pihenés után is nehezebben indul, és olyan is, hogy két hét állás után pedig simán, szinte pöccre. Melegen mindig szépen indul.

Ez azt jelenti, hogy 4-5 másodpercig is indítózni kell mire beindul. Nem minden alkalommal csinálja, de gyakrabban mint amit már tolerálnék. A másik, hogy a hosszú indítózás után pedig egyből szépen indul, nem az hogy elkapja és leáll majd újra elkapja. Bár már azt is csinálta egyszer-kétszer, de nem ez a jellemző.

Valamint az alapjárat minimálisan, de nem egyenletes se hidegen, se melegen. A fordulatszámmérő mutatója nincs odaszögezve egy ponthoz, apró kilengései vannak folyamatosan. Irídiumos gyertyák vannak benne, amik még kb. az élettartamuk felénél járnak, levegőszűrő rendben, szelephézag-állítás, injektorszinkron megtörtént, de nem változott semmi. Megjegyzem, szelephézag-állításra nem is volt szükség, mert gyári értéken volt mind. Prémium 100-as Shell benzinnel járok, menet közben pedig minden rendben.

Mi lehet a probléma?

A választ előre is köszönöm:

Gábor

Kedves Gábor!

Elöljáróban annyit, hogy ez a motor a leírt jelenséggel gyakorlatilag hibátlannak tekinthető. Azonban én személy szerint örülök, ha valaki a 100,00%-os állapotra törekszik, hiszen valószínűleg amikor a gyárból kijött, akkor sem produkált ilyen tüneteket (amiket én azért hibának még nem neveznék).

A két jelenséget különbontanám, először is a több ideig tartó indítózás. Mivel nem időjárásfüggő a hiba, és kizárólag hideg motornál jelentkezik, ezért én alacsony akkumulátorfeszültségre tippelek. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerűen pár tized volt különbség már eredményezhet ilyet. Az önindító akkora áramot vehet fel adott esetben, hogy nem jut elég a befecskendező és gyújtó rendszernek az indítás elején, és ez eredményezheti a leírt jelenséget.

Meleg motornál kisebb áram is elég az önindítónak (bár ez lehet épp fordítva is egy kicsit rossz állapotú önindító és rossz kontaktusok esetén, de ettől most tekintsünk el), hiszen a motorolajfilm még ott lehet a hengerfalon és a csapágyakban, így könnyebben forog a motor. Továbbá olyankor frissebb az aksi töltöttsége, pár tized volttal több lehet benne, mint több nap elteltével. Egy ugyanilyen kapacitású, de nagyobb indítóáramú aksi megoldás lehet a problémára, és ugyanígy a kontaktusok átnézése, szükség esetén felcsiszolása.

Az alapjárat-ingadozást rengeteg minden okozhatja, de egy injektorszinkron után nagyon közel kéne lennie a fix fordulatszámhoz. Minden, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut, az egy szelephézag-ellenőrzés és injektorszinkron alkalmával ki kellene, hogy derüljön: hibás vákuumcsövek, hibás gyertyák, hibás szívócsonkok. Lehet esetleg valamelyik befecskendező kezdődő meghibásodása, de azt valószínűleg menet közben is éreznéd. A kompressziót esetleg meg lehet mérni a hengerekben, de ha ott gond van, az általában nagyobb problémákat okoz.

Remélem tudtam segíteni.

Üdv:

Siposgeri



Rovatok