Totalbike Vakbarát Hírportál

Pilinszky János: Kisértés

Zuhanás, miben szállni kell
sebesség és égtájak nélkül.  

A kép forrása: Gimme fue, gimme fai, gimme drabazaza 

Ezt a levelet küldtem karácsony este fél tizenegykor a totalcaros levelezési listára. Következzék hát, röhögjenek rajtam önök is, velem együtt.

Na mit gondoltok, meddig voltam a hígítóval, füsttel, festékekkel, kompresszorzajjal pokollá tett garázsban egy héten át minden éjjel, hogy elkészüljek a felbakolt és szétszedett Mercivel, hogy ki tudjam vinni a garázsból, hogy le tudjam bontani a festőnejlonokat a falakról, hogy ki tudjak takarítani, rendet tudjak csinálni, és még épp időben elő tudjam venni az eldugott ajándék Vespát a Katinak (hajnali 2.00-től 3.00-ig, jellemzően)?

Mit gondoltok, bejött-e a Kati karácsony este délutánján háromnegyed ötkor a garázsba, hogy felhívjon a lakásba fát díszíteni, amikor éppen ki volt téve a placc közepére a Vespa, felravatalozva, takaróval, piros szalaggal?

Mit gondoltok, hányszor jött le eddig életében a garázsba az én drága egyetlenem, személyesen szólni bármi miatt az eddigi kábé ezer alkalomból? (Most másodszor)

Mennyből az angyal... Garázsból meg a Vespa

Mit gondoltok, miután felmentünk, díszítettünk, Jézuskát vártunk, fenti ajándékot kaptunk, tehát lezavartunk mindent a lakásban, és lementünk a garázsba, hogy átvegye, beindult-e neki?

Mit gondoltok, utána 1 504 318 rúgásra beindult-e nekem?

Előrángattam-e lihegve és káromkodva a negyven kilós szerszámos ládát, kivettem-e a gyertyát, elővettem-e a pörzsölőt, drótkeféztem, égettem, szikráztattam-e? Hússzor... Koszos lettem-e instant?



Ezek után - érezve a közelgő vihart - felmenekült-e az ünneplőbe öltözött családom a ház biztonságába, az addigra a sütőben megégni készülő pulyka füstjének meghitt oltalmába? Tologattam-e a dögöt a dögöt ez után, szakadó esőben a mínusz egyben, gyertyával a hengerben, a legkisebb böffenés reménye nélkül?

Hülyének néztek-e a szomszédok?

Majd tologattam-e szakadó esőben, erőm végén, gyertya nélkül, hogy kiköpje a forgattyúsházba beszopott benzint (mert rúgásra már csúszott a kuplung, és gondoltam, kiöblítem)?

Tényleg idiótának gondoltak-e immár?


Befér-e állítva a hidegindító szpré a karburátorhoz a PK50-nél, hogy fújni is tudjon?

Mivel nem, telefújtam-e úgy arktikával kívülről a Vespát és az üregeit, hogy a garázs is tele lett vele? Beindultak-e erre maguktól az összes jelen levő működő és -képtelen járművek csettintésre?

Na de beindult-e a Vespa? (Igen, 10,4 fordulat erejéig)

Beindult-e ezt követően benzinről?

Rúgtam-e rajta még 7,52x10 E9-szer? Üvöltöttem-e?

Bebasztam-e a sarokba?
Olajosan ültem-e le az ünnepi vacsorához?

Elegem van-e?

Csik

Melyik a szebb zene, Csajkovszkij csodás zongorafutamai vagy egy kihegyezett bokszer dübörgése? Nehéz döntés, de úgy tűnik, a kettő nem zárja ki egymást, sőt, pár másodpercre csodásan össze is illenek.

Giorgio Oppici hangulatosan ragadja meg a gépek, a műhelyek és a motorosok világát. A legöregebb BMW-ktől a legújabb modellekig mind kap néhány másodpercet – érdemes megfigyelni a szerszámok fejlődését is: nem múltak el nyom nélkül az évtizedek. 

Keveset tudunk a magyar kilométer-milliomosról. Borsay Imréről egy olasz blogon olvastam először, de hiába kerestem róla plusz infókat, szinte csak ugyanazokat a félmondatokat dobta fel a kereső.

Ki ez a férfi? Ismeri valaki? Annyit tudunk róla, hogy 1956-ban disszidált, majd Franciaországban telepedett le. A képeken látható szépségesen elhasznált Aermacchiját 1969-ban vásárolta, akkor még fényesen és újan. A források szerint autója sosem volt, 250-es, egyhengeres négyütemű motorjával több mint egymillió kilométert motorozott.

Ezek a fotókat Jean Bourdache készítette egy bolhapiac parkolójában – Borsay Imre lelkes látogatója volt minden ilyen rendezvénynek, ahol hobbijához (vagy szakmájához?) keresett csillagászati szakkönyveket és tárgyakat.

Évtizedekig mindenhová ezzel a géppel járt, feltehetőleg többször szedte szét és rakta össze újra – egészen 2011-ben bekövetkezett haláláig, nap mint nap ezzel utazott. A tekintélyes futásteljesítményű, szívbemarkolóan megkopott gépet Alain Nibart, Imre barátja szerezte meg – az Aermacchi 250 restaurálás nélkül vált egy gyűjtemény részévé.

A közelmúltban már beszámoltunk Jorian Ponomareff hajmeresztő stílusáról. A driftet és a stuntridingot keresztező francia az ünnepekre is készült egy kis akcióval. Humoros jelenetek, jó csaj, látványos trükkök – mi más kell egy motorosnak karácsonykor?
 

Tény, hogy a kínai motorkerékpárok minősége egyre jobb, de úgy tűnik, a durva kiképzést még nem nagyon bírják. Az orosz fiúk krosszpályán kínozzák a szegény, szemre megpiszkált Skyteam AX100-nak tűnő motort; ezt a kétüteműt az afrikai és orosz piacra gyártották, de létezik négyütemű változata is, amellyel akár Európában is találkozhatunk. Meg is lett az eredménye: a gép két darabban fejezi be a pályafutását.

Kínos, de vicces.

Az a típus vagyok, aki mindig kitalál magának valamit új dolgot. Nem azért mert ilyen nyughatatlan vagyok, hanem mert sok minden érdekel. Idén ősszel az a gondolatom támadt, hogy változtatok a közlekedési szokásaimon. Elkezdek robogózni. Már ettől önmagában égnek állt a közeli hozzátartozóim haja, merthogy az milyen veszélyes, pláne a budapesti forgalomban. Arról nem is beszélve, hogy mindezt mikor máskor találhattam volna ki, mint télen? (Ezúton is üzenem anyukámnak, hogy ne aggódjon, hóban, jégben, zuhogó esőben nem fogok menni, vigyázok magamra. Meg amúgy is, ahogy Kajmán, egy öreg ejtőernyős oktató szokta volt mondani: halál ellen nincs orvosság.)

Valójában már ősszel megvettem az első saját járművemet, egy Yamaha Aprio robogót, csak a kötelező kellékek, a bukósisak, kesztyű, kabát beszerzése lassan ment – a rutinról nem is beszélve, soha nem robogóztam. A körülmények együttállásának köszönhető, hogy csak keveset sikerült mennem vele. Aztán kifutottam a jó időből, jött a tél, a hideg, ami tovább rontotta az esélyeimet. Ott állt a gyönyörű robogócskám a garázsban és kezdtem letenni arról, hogy tavasz előtt beindíthatom.

Aztán egyszer csak deus ex machina: a fiúk, hogy motiváljanak, szerveztek tesztre Shox téli dzsekit. Gyorsan beruháztam egy kormányra szerelhető kézmelegítőbe, kaptam egy alap motoros nadrágot, és előkotortam a legmelegebb bakancsomat.

Szerencsére a motoros és ejtőernyős ruháim mutatnak némi fokú kompatibilitást. Ott is fúj a szél, igaz, rövidebb ideig, de háromszor annyira, szóval abban megegyeznek, hogy fontos a hideg és szél elleni védelem. Mondjuk zuhanás közben protektorok nem kellenek, csak hátráltatnák a szabad mozgást, és védelmi szempontból fabatkánál sem érnének többet. De visszafelé működik a dolog: a téli ugrásokhoz vásárolt aláöltözőim tökéletesen megfelelnek a motoros dzseki alá.

A pólómra felvettem két ilyen speckó, hosszú ujjú aláöltözőt és ezekre a dzsekit. Viszont így már kisebb szenvedés árán tudtam csak összehúzni a cipzárakat. A boltban direkt a 38-ast választottam, bár először, ránézésre a 36-ost hozott az eladó, mondván, kicsi vagyok, azt próbáljam. Tudhattam volna, hogy nem lesz az igazi, sajnos nem vagyok  konfekcióméret.

Rám jött ugyan, de hiába a 164 centiméterem, alig kaptam benne levegőt, úgy éreztem magam, mint egy kötözött sonka. A 38-ast egy pólóra és kardigánra felpróbálva pont jónak találtam. Nem sejtettem, hogy eggyel több réteg már gondot okoz majd. Jó, nem nagy gond, össze lehet húzni, nem szorít, szóval jó ez így, pláne, hogy a 40-es méret azért mégse már.

A dzseki hosszabb fajta. Ez télen és nőknél különösen fontos. Derékban és a legalján is lehet állítani, össze lehet húzni, így még jobban passzol, jobban melegít. Bár én ezen felül is hordok pamut derékmelegítőt és rendes motoros vesevédőt, biztos, ami tuti.

A külső anyag szélálló és vízálló, lélegző membránnal; esőben még nem próbáltam. A kivehető termobélés nagyon jó, sehol nem fáztam benne. Az ujja cipzárral kiengedhető, és a legvégén tépőzárral szorosra zárható. Az egész dzsekit össze lehet kapcsolni a hozzá való nadrággal úgy, hogy a bélés is fixen marad.

Ami a zsebeket illeti: van két normál külső zseb, amik vízállóan záródnak; mondjuk az egyik nekem már egyszer szétnyílt, de aztán csak össze tudtam húzni. Ezen felül van egy belső zseb a bélésen, és magán a külső dzsekin is, hogy melegebb időben se maradjunk belső zseb nélkül.

Amúgy szerintem csinos fazon, már amennyire egy hatszáz réteg ruhát viselő nőre azt lehet mondani. Teljesen fekete, és derékban karcsúsítható egy gumis-tépőzáras összehúzóval. Igazán feldobhatták volna valami színnel, már csak a láthatóság miatt, meg azért is, hogy jobban nézzen ki, de még a karcsúsításra rásegítő karoktól a derékig végig ívelő csíkok is szürkék.

Óriási kár, hogy ezek a csíkok nem fényvisszaverőek, vagy csak nagyon-nagyon minimálisan. Egyedül a vállakon lévő Z alakú varrás az. Csak semmi feltűnés! – valószínűleg ez lehetett a tervező mottója. Háziasabb csajok varrhatnak rá plusz fényvisszaverő csíkokat ide-oda, ezzel is egyedibbé varázsolva, bár nem tudom, hogy ettől a vízállósága sérülne-e. Még esetleg szóba jöhet a külön rávehető fényvisszaverő mellény, bár nekem ez nagyon nem szimpi ötlet.

Az egész dzsekiben az egyetlen kellemetlen furcsaság a fordított kialakítású női cipzár. Már huszonnyolc éve nő vagyok, de még soha nem találkoztam ilyennel, kabáttal, ruhával, semmivel. Azt sem tudtam, hogy létezik. Nagyon nem esik kézre, főleg a jobbkezeseknek. Ráadásul kettő is van! A belső felett van egy ráhajtást lezáró második, ami jó ötlet, mivel már egész kis sebességnél átfújna a fogak között a szél.

A dzsekiben szabvány protektorok találhatók, vagyis kemény habszivacsszerű váll- és könyökvédő, és puha szivacsos hátvédő. Ebben a dzsekiben megvan minden, hogy esőben, hóban, fagyban is motorra pattanhassak, és valószínűleg megvéd a hideg és huzat okozta reumatológiai nyavalyáktól. Mindez potom 30 ezer forintért nem is rossz.
 

A képre kattintva letöltheti a Shox karácsonyi katalógusát.

Szánalmasan vánszorgó, ütött-kopott fekete robogó hajtott fel néhány napja a négyes számú főút Üllőt elkerülő szakaszára. Vezetője nem törődött azzal, hogy kismotorral nem közlekedhet autóúton. Vajon azt képzelte, megúszhatja a budapesti irodából egy gyömrői garázsig vezető utat anélkül, hogy a feje beszoruljon egy kamion kerékbordái közé?

Elég a folyamatos jobbra indexelés és az, hogy mindvégig makacsul a két, tízcolos kerék alatt tartotta az út szélét jelző fehér felfestést? Igen, pontosan ezt gondolta. Úgy fest, ilyen elszánttá teszi az embert, ha valaki azt ígéri, néhány csavar meglazításával és újraszorításával megduplázhatja az ötven köbcentis, kétütemű motor teljesítményét. 

Alig több, mint ötszáz kilométerrel mutat most többet a Vespa számlálója. Eddig egyszer sem robbant le

Soha nem volt motoroscipőm. Kesztyű? Az kell. Dzseki? Hogyne, alap. A bukósisakot nem is említem, mert az még kötelező is. Az évek során lett a bőr mellé Cordura dzsekim, gyári dzsekim, nagyon meleg kesztyűm, nyári kesztyűm, szél elleni partedlim, szél elleni, kámzsával kombinált partedlim, bőrnadrágom, pufajka béléses Cordura nadrágom, kétféle esőruhám, még kalucsnim is, de cipőre nem költöttem.

Elvégre két tökéletes bakancsom is van, igaz, mindkettő tíz év felé jár, de a cipőápolás a hobbijaim közé tartozik. Minden évben többször megkapják a méhviaszos-kókuszolajos kezelést, és mint tudjuk, ha ápolják a bőrt, akkor bírja a végtelenségig.

Nem tartozom a motort divatból használók közé. Nekem sose lesz Wesco-csizmám, dióhéj-bukóm, hínárom a kormányon. Én a motorozást a praktikusságért, a döntögetésért, a kabrió-plusz feelingért és a közvetlen gépi élményért szeretem, pont letojom, mit gondolnak rólam mások.

Nyárra van egy öreg IXS-bőrdzsekim (bár az sajnos egyre jobban megindul, naja, tíz éve nyúzom, és amikor vettem, már megvolt húszéves), télen a túrázásra használt cordura-ruhám fölsőjét használom, s ha nagyon hideg van, a farmerra ráhúzom a nadrágját is. Tudom, cordurában úgy néz ki az ember, mint valami színes krumpliszsák, amiből óriási csírák hajtanak ki, de szeretem, ahogy az ilyen cucc közömbösíti a hőmérsékletet. Télen meleg, nyáron kellemesen hűvös, meg elvan benne a sok protektor.

Nem is olyan hideg, mint gondoltam

Mint egy méretesebb pizzásdoboz, de ebben nincs semmi ehető

Az ember tegyen meg mindent, hogy ne érjék kellemetlen meglepetések. Van, hogy a nagy kapkodásban pont a szükséges dolgokra nem ügyel az ember. Aztán pár hónap múlva ott állhat széttárt karokkal: most mi a francot csináljak? Pedig lehet, elég lett volna, ha a legféltettebb kincsünkre védőburkot húzunk.

Ősszel az ember már gondolkozik, hová, hogyan tegye motorját, mert télen, latyakban csak a legmegátalkodottabbak (illetve a munkaköri kötelességből motorozók) használják. Akinek minden sikerült az életben, az csak letámasztja a fűtött garázsba a gépet, pár hetente beindítja, bemelegíti, ennyi. Aki kevésbé szerencsés, talál egy fedett helyet, de itt már nem biztos, hogy ideálisak az állapotok, poros lesz a járgány, lecsapódik a pára a krómokon, ezért hosszadalmas procedúra kell, hogy megelőzze a téli álmot. Fényezett alkatrészek leápolása, krómok, alumíniumok átpolírozása, waxolása, a motor szakszerű, hosszú tárolásra felkészítése, stb. De a rejtett zugokba nem jut be a védőviasz.

Borsi Zoli széthajtogatja a "motor-koton" alját

Évekkel ezelőtt már találkoztam egy leleményes megoldással, igaz, akkor még csak autókhoz árulták, és emlékeim szerint nagyon drága volt. Olyasmi, ami az uraságok garázsában található, a nép egyszerű fia sosem fog használni.

Idén viszont nálunk is elkezdték forgalmazni a Carcoon rendszert. Rendszer, mert van kültéri, beltéri, autós, motoros, de még mobil fényezőkamra is. A motoros buborék nagyon érdekelt, mindenképpen ki kellett próbálni. Két méretben, többféle színben, kül- és beltéri kivitelben kaphatók, ráadásul egész normális árakon. A buborék titka az, hogy folyamatosan keringeti a friss levegőt a motor körül, méghozzá aktívszenes szűrőn át juttatja be a friss ájert.

A tápegység és pár kábel

Mivel Asszúr a szerkesztőségi garázsban pihenteti a gyönyörű Suzukiját, egyértelmű volt, hogy ezt a klasszikus motort tesszük bele a zacskóba. Természetesen nem ellenkezett, mikor megkérdeztem, szeretné-e „klimatizált” körülmények között tartani a motorját.

Borsi Zoli, az itthoni forgalmazó egy gyönyörű Saab 900 kabrió csomagtartójában hozta el a pizzásdoboz méretű kartonba csomagolt Bike Bubble-t. A dobozban két nagy elem található, illetve egy kisebb kartonban a tápegység. Az egyik alkatrész az alsó elem, a másik az átlátszó buborék, ami majd a motort fogja körül. A tápegység nagyon ötletes, mert nem csak a buborék légkeringetéséért felelős ventilátort látja el árammal, de az egyik csatlakozón keresztül a motor akkumulátorát is tölthetjük, szinten tarthatjuk. Ráadásul egy olyan kábelt is adnak hozzá, amit fixen a motorra szerelhetünk, így nem kell bajlódni az akksi kivezetéseivel, hanem kényelmesen, egy laza mozdulattal csatlakoztathatjuk a töltőhöz a gépet.

A cipzár, és a kis anyagfülek együtt elég jól zárnak, levegő ne sok szökik ki mellettük

A felállítása pofonegyszerű: az ember leteríti a földre a vastag, ponyvaszerű anyagból készült alsó elemet, rágurítja a motorkerékpárt, ha van, középsztenderre húzza, ha nincs, az oldalsó sztenderre dönti. Ezeknél a műveleteknél érdemes figyelni: úgy kell rátolni az alsó elemre, támasztás után se lógjon le semelyik irányba.

Ezután rá kell emelni a buborékot, és elrendezni. Nagyon fontos, hogy csak kellően lehűlt motornál kezdjük el ezt a műveletet, különben csúnyán kiégethetjük a kipufogóval és egyéb forró alkatrészekkel az átlátszó anyagot. Egyetlen cipzárral körbezárjuk a nájlongarázst, csatlakoztatjuk a tápot a ventilátorhoz, és elkezd duzzadni a buborék. Méghozzá egész látványosan. Egy kis csalásra szükség volt, de ez a folyamatot nem gyorsította. Zoli egy hajszárítóval igyekezett a benti levegőt kicsit felmelegíteni, mivel randa mínuszok voltak a garázsban, így pedig a buborék is nehezebben rúgja ki a tárolás során keletkezett ráncokat.

Kicsit még szomorú a látvány, mint ha jégbe fagyott volna Asszúr Suzukija

Percek alatt felállt a lufi, a ventilátor alig hallhatóan pumpálta a levegőt a rendszerbe. Eddig jó, tehát a dolog működik, valóban be lehet tenni egy nejlonbura alá egy motort. De azon túl, hogy jól néz ki – mert jól néz ki, ez nem kérdés, hiszen az akkor befutó Papp Tibi is vihogva megjegyezte, miközben kattogott a Nikon a kezében, de marha jól, mi ez?

Nos, ezen a ponton egy kicsit megakadtunk. Mert a terv az volt, hogy megnézzük, hogyan párátlanít. Ezt ugye egyszerűen lehet láttatni: tálcára vizet öntünk, és megnézzük X idő alatt mennyi vizet képes kiszárítani a buborék. Na, de mínuszok vannak, kérem, a víz meg ilyenkor halmazállapotát tekintve egy jóval nehezebben párolgó anyaggá alakul, jéggé. Most egy kicsit tanácstalan vagyok: tegyünk bele vizet, lesz ami lesz, esetleg adalékoljuk, mondjuk fagyállóval? Vagy hagyjuk a francba az egészet, majd tavasszal mérünk párolgást?

Asszúr büszkén feszít a buborék mellett -Suzukija élvezheti megérdemelt gondoskodást

Kedves olvasók, kinek milyen javaslata van a párátlanítás bemutatására? Páratartalom mérő nem ér, az túl egyszerű és modern módszer.

Ez komoly: láttunk már pár motoros hajszát, de a francia Georges Méliès iskola alkotócsoportjának vizsgafilmje minden eddigire rátett egy lapáttal. Százéves környezet, súlyosan francia utcák, itt-ott szecessziós kapualjak – a galambok által támogatott hajléktalan és az úri motoros csatája döbbenetes.

Japánt utolérte a hetvenes évek, megjöttek a lépcsős ülések és a giccsbe forduló színkavalkád. A hétvégén lezajlott az idei Mooneyes show, a világ egyik legrangosabb custom rendezvénye. A jokohamai csarnokban amerikai, európai és japán építők jöttek össze – volt minden, bár az annyira kedvelt minimalista stílus kezd háttérbe szorulni.

A chopperboom korszak viszont visszatért, megnyúltak a villák, felágaskodtak a vázak, a festékkeverők már nem szenvednek munka nélkül – hogy ez jó-e vagy szép-e, még kérdéses, de az biztos, hogy a japánok beleszerettek a cukorkaszínekbe meg a szemcsés metálfénybe. A galériát végignézve persze látszik, hogy ez nem az amerikai hőskor szolgai másolása, hisz a sajátos ízlést ebbe is bele tudták vinni a kinti motorépítők.

Persze akad még klasszikus dög is, láthatunk V és U modelleket, Knuckle- és Shovelheadeket is. Szeretik kinn a régi ős-Sportstert, a K-t – szó se róla, van varázsa a formás kéthengeres blokkjának.

A Yamaha SR kihagyhatatlan. A legendás egyhengeres még mindig tökéletes alap, nem számít, hogy bobber, café racer vagy chopper, bármelyik formájához illeszkedik a léghűtéses motorja.

A Honda Cub még mindig sláger, az underbone chopper fogalma európai aggyal felfoghatatlan, ám kétségkívül gusztusos. Vessünk egy pillantást a régi kétütemű homokfutóra, a Suzuki RV125-re – már várható volt, hogy bekerül a customok fősodrába.

Szerkesztőségünk kedvence viszont az Ironhead Sportsterből épített Scrambler - nagy kár, hogy ilyet nem csináltak az amerikaiak gyárilag. 

Egy brazil vidámpark közönsége, köztük nők és gyerekek is végignézték, ahogy egy motoros akrobata frontálisan ütközik egy autókötelék egyik tagjával, majd félpályányi repülés után földet ér, és nem mozdul.

A szörnyű balesetről készült videó tanúsága szerint Denis Borges nem megfelelően mérte fel a távolságot, amikor társával, Anderson Sanchezzel tartott bemutatójuk végén a szemből jövő, három autóból álló köteléken kellett volna keresztülhajtaniuk. Borges a balszélső autó jobb első lámpájának csapódott motorjával és csak sejthetjük, hogy a két egymással szemben haladó jármű találkozásakor milyen iszonyatos erők szabadultak fel.

A Beto Carrero World történetének talán legsötétebb pillanata hihetetlen módon mégsem tragédiával zárult, hiszen Borges nem szenvedett életveszélyes sérülést, sőt állítólag már el is hagyhatta a kórházat.

Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző a kasszába állt azon a sajtóeseményen, amelyen a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet nagyszabású adománygyűjtő akciót indít november 28-tól december 31-ig az áruházlánc magyarországi üzleteiben. A pénztáraknál kihelyezett kuponok megvásárlásával minden vevő 200 forinttal támogathatja az Ökumenikus Segélyszervezet nélkülözésben élő családokat segítő egész éves munkáját. A Fogarasi úti Tesco áruház pénztárainál bajnok sportolók hívják fel a figyelmet az akcióra.

MTI

Tökéletesen eltalált színek, hibátlan forma és szerelmes gépészkedés: az Ossa Copa 250 CRD az év egyik legszexisebb café racere. A spanyol építésű motor páratlan egyszerűségű, benne van minden, ami egy mediterrán ton up boynak kellhet.

Az 1979-es, sportos utcai motor már gyári állapotban sem volt rossz. Az Ossa rengeteg versenysikert tudhat magáénak terep és triálversenyeken – a pörgős kétütemű motorjuk a hetvenes évek végének egyik legerősebb negyedliterese volt.

A CRD eddig négyütemű motorokat épített. Kedvelik a sötét színeket és hívei a felesleges alkatrészek eltávolításának. A Copát is lepucolták, de a komor külső helyett vidám, fehér-zöld fényezést választottak.

Az áramellátás maradt az eredeti 12 voltos, igaz pár vezeték leugrott. A Dell'Orto karbi helyett 38-as torkú Mikunit tettek fel – biztos, hogy kicsit még izmosabb lett a pörgős egyhengeres. A Phantom rezonátor izgalmasan tekeredik be a váz alá – érdemes megnézni annak a csöveit is, hisz a gyári sem volt gyenge, de ebbe plusz merevítéseket szereltek. A műszert a Motogadget kínálatából választották.

A villa eredeti, HFS Betor, igaz, keményebb rugókat kapott. A gyári kerekeket lecserélték, helyükre 18-as, küllős, alumínium felniket illesztettek. Az első fék négykulcsos versenydob, azon túl, hogy szemre is szép, feltehetőleg gond nélkül megfogja könnyűcske motort.

A tank és a faridom eredetileg Yamahához készült utángyártott alkatrész, de kis munkával nagyon jól illeszkedik a spanyol café racerre. A CRD munkája nem csak a jó ízlésre példa, hanem arra is, hogy a közepesen értéktelennek tartott youngtimerek ugyanúgy lehetnek alapjai gerinczsibbasztóan gusztusos motoroknak. 

crd ossa from kris g on Vimeo.

Az Árpád-hídra hajtottam fel épp, a buszsávból soroltam át a száguldó autók közé. Félig már lecsavartam a gázmarkolatot a kormányról, de nem bírta tovább a kezem, be kellett látnom: a Gulliver ennyit tud. A sebmérő mutatója ekkor a hetvenegyen táncolt. Még mindig közel duplája annak, amit a Kresz engedélyez, te jó ég, mi lenne itt a szabályos negyvennél… Semmi, hiszen évek óta halott lennék. Robogós halott. Annyival nem lehet járni a város főútjain.

Ekkor eszembe jutott, hogy a zsebemben lapul a navi. Fél kézzel előhúztam, bekapcsoltam. Bebútolt, kikereste magának a műholdakat, és mire túljutottam a Margitsziget vonalán, már mért is. A mutatóm 74-en, a GPS szerint…

Nem, ez nem lehet igaz, biztos kontakthibás. 61 km/h. Hát ezért öl meg mindenki.

Gulliver kiválóan bevált, csak a sebessége megölt volna

hosszú távon. Mármint, hogy kevés

Franciaországban és Európa déli államaiban egyre hangosabb a társadalmi elégedetlenség, amely a motorosok számára életveszélyes szalagkorlátok ellen irányul. Már évtizedek ezelőtt megszületett a javaslat, amely egyszerűen megoldaná a balesetek esetén végtagcsonkoló fémcsíkok gondját.

Sajnos a FEMA (Federation of European Motorcyclists Associations – Európai Motoros Szervezetek Szövetsége) és több civil szervezet által is szorgalmazott új profilú szalagkorlát ügyét lerázzák magukról a törvényhozók: anyagi okokra hivatkozva könnyű nemet mondani egy szükséges, autósokat s motorosokat egyformán védő eszközre. A tiltakozók legújabb videós kampánya még azok számára is elgondolkodtató, akik amúgy érzéketlenek a motorosok iránt, és csak a gyorshajtó bajkeverőt látják bennük.

Sokan nemzeti tragédiaként fogták fel a magyar motorgyártás bedőlését. Felesleges belemenni a szocialista nemzetgazdaság működésébe, de volt alapja a termelés felfüggesztésének, igaz, nagy adag akarattal és korszerű piaci gondolkodással menthető lett volna a Pannonia.

Jó érzés arról ábrándozni, hogy a csepeli nejlonzoknis elvtársak elfogadják a Yamaha ajánlatát, de sajnos nem így történt – csak álmainkban lehetünk ipari nagyhatalom. Az 1975-ös bezárás nem csak a motorszerető embereket, de a munkásokat és mérnököket is megrendítette. Kende Márta filmje ezeknek a napoknak állít emléket.

A dokumentum vágatlan – sajnos bemutatása előtt elgáncsolták a cenzorok. Nem véletlen, ez egy óriási celluloid kérdőjel, amely a hazai politikusoknak szegezi a kérdést: miért? Az, hogy most megnézhető, az, hogy felkerült az internetre, csak a hazai veteránszerető embereknek köszönhető, hisz ők buzdították a riporternő fiát, hogy ásassa elő a filmgyári archívumból.

A hazai pannoniás körök ismert arcai, Lakner Pál, Fritz György és Pesz János (az idén elhunyt egykori alkalmazott biztatására került elő az itt látott film) is felbukkannak, de olyan csodálatos prototípusokat is megfigyelhetünk, mint a P24, P11 vagy a P21 Luxus. Ezek, a kor színvonalán is aránylag korszerű motorok sajnos már nem kerültek gyártásba – a mérnökök által rohammunkában megteremtett konstrukciók kevesek voltak a politikai döntéssel szemben.

Aki egy kicsit is szereti a magyar motorokat nézze meg a filmet. Szomorú, de igaz. A gyárat túlélte a rajongók szeretete, amely mára töretlen, sőt romantikája évről-évre erősebb. Ennek bizonysága a néhány napja tízévessé vált Pannónia fórum - akinek kérdése van, náluk bátran felteheti.

Igénytelen pöcsök vagyunk, tudom, de ez a gép istenkirály. Az észtek odatették magukat, megcsinálták a világ egyik legszedett-vedettebb Harley-ját. Rozsda, kosz, filléres alkatrészek – az összhang viszont tökéletes, a látvány meg gyilkos. Nagyon.

Amint azt egy korábbi posztból egyesek már talán tudják, mostanában télen is motorozok, pontosabban robogózok. Kicsit a kényszer vitt rá, ugyanis hosszú mérlegelés után felmondtam a garázsbérletemet a cég melletti parkolóházban. Nyáron eleve szinte nem is használtam a helyet, s csak a téli időszak miatt 12 hónapot kifizetni nem érte meg. Ettől még autózhattam volna, hiszen az öreg Mercim amúgy is mindig kint áll, de a parkolóhely-keresés az óbudai Flórián tér környékén hihetetlen kellemetlenség - van, hogy 15-20 percet is elvisz. És mivel csak öt perc a teljes motoros gúnyába öltözés, és azt is bent, a fűtött szobában töltöm, nem pedig benzint égetve, szénhidrogéneket pöfögve a kipufogón át a III. kerületbe, ezért a robogó máris tiszta nyereség.

Már a Honda Cubon elkezdtem télen használni

Ugyan a motoros klubélet kialakulását elsősorban Amerikához kötjük, de érdemes egy pillantást vetni az angolokra is. Róluk leginkább a café racer gangekre és a legendás mods versus rockers összecsapásokra gondolunk – pedig a szigetországban is léteztek chopperes, a társadalom szemében deviáns csoportok.

A BBC2 csatorna 40 Minutes című magazinműsora számára forgatták ezt a dokumentumfilmet. Az 1985. február 7. adás kiválóan bemutatja a kor társadalmi problémáit, de betekintést enged az Outcasts motoros klub mindennapjaiba. Van benne minden: rock, halál, lángok és old school chopperek is. Mondhatnám, kötelező. 

Arcom kékes fényben sápad, szemem eres a monitortól, kézfejem ízületei kopottak a sok gyorsparancstól. Ha nem dönt le az álom, képes vagyok órákig motorokat nézni még munkaidő után is – a sok unalmas új motor után az éji órákban előmerészkednek a patkányok, a veteránok, a szétvágott chopperek és mindaz, ami normális körülmények között nem fér bele a totalbike-os nyolc órába.

A cseh CMN magazin archívumát lapozgattam, amikor beleakadtam Karel Hromek gépébe. Döbbenetes ugye? Hagyok időt, nézzék csak meg alaposan a képet, aztán elárulom a részleteket is.

Igen, így kell keresztezni a driftet, a motoros akrobatikát és a gymkhanát! Jorian Ponomareff francia motoros ügyesen ötvözte a három látványos stílust – ugyan már eddig is láttunk tőle izgalmas videókat, de azok nem lógtak ki a hagyományos stunt kisfilmek közül.

Sipos küldte át, még mindig nem emésztette meg a múltkori, a „drift nem sport” témájú levelezésünket. (Sőt, Karotta is rám gondolt az FB bejegyzésében.) Szó se róla, a srác nagyon kemény nyomja, de ez még mindig nem sport – ez show, a legjobbak közül. 

Úgy tűnik, a kerek fenék, a hegyes mellek és a hosszú combok mindent képesek eladni. A milánói motorkiállítás éppen ezért a csinos hoszteszek fellegvára – ilyenkor még az is Olaszországban dolgozik, akinek amúgy bérlete van a dubaji járatra.

Néhány kellemesebb hölgyet mi is lefényképeztünk, van barna, fekete, szőke, de még szerecsen is; tessék bátran áttekerni a galériát. A lányok egy rész formás retró gépecskéken ül, úgy tűnik, végleg eluralkodott a régies formatervezés – sebaj, így legalább motorra hasonlítanak a közlekedési eszközök, nem egy transzformerre.

Egyik kedvencünk a mókás Suzuki Van Van tengerészeti kiadása. Biztos, hogy jól mutat a kikötőben, de a vastag ballonjaival minden kátyút elsimító gép amúgy is az egyik városi favoritunk.

A terepszínű indiai Vespa kópia is vagány, az LML egész jó robogókat gyárt. A kínai Generic is felkapaszkodott a vonatra, az eddigi szögletes gépeik után ők is archaizálnak. Az ázsiai alkatrészekből összelegózott Lambrettával sincs máskép, de ők legalább nem a Vespához, hanem saját hagyományaikhoz nyúlnak vissza.

A legmegdöbbentőbb a kínai SkyTeam filigrán csemegéje, az Ace. A legendás Honda Dream 50 sportmotor formáját egy az egyben levették, igaz, ők 125-ös blokkal is kínálják. Azt már megszoktuk, hogy Monkey, Dax, Chappy és Van Van 125 kópia van a kínálatukban, de ez már sokkoló. Termékeik egyébként használhatónak tűnnek, Nyugat-Európában rengetegen járnak ezekkel a kínai motorokkal – a holland és a belga piacon kifejezetten kedvelik az egész korrektül kidolgozott retró gépecskéket.