Guld Péter kolléga otthonosan mozog a Man TT és a MotoGP világában. Az otthonosan mozgást egyébként nem kommentelői szinten kell érteni, hogy elolvasott ezt-azt a témában, hanem úgy, hogy konstruktőrök, csapatfőnökök, versenyzők, és a versenyzők belső szervei között turkáló orvosok is szívesen ülnek le vele beszélgetni. És ő az, aki elugrik Rossi apjával driftelni egy kicsit, ha úgy van. Ezen felül a szívek útjait is jól ismeri, rám is írt tegnap a kora esti órákban:
Ezúttal egy olvasónk, Károly volt a Totalbike New York-i szeme, és szúrta ki a felhők árnyékában a gusztusssos retró csemegét. Az Fifth Avenue-n lévő Ralph Lauren luxusáruház előtt sétált el, és egészen jó helyre fókuszált, így sikerült kiszúrnia a kirakatban lévő D-Csepel 125-öt.
Naná, hogy pont most nincs hideg. Végre ki tudnám próbálni a fűtött plexis sisakot, de nem lehet, mert épp a február elején zavarodottan hazaköltöző gólyák raknak fészket a motoromra. De nem csüggedek, az elmúlt évek tapasztalat alapján akár március 15-én is lehet hóvihar. Amíg az emberek átülnek egy másik autóba, én majd páramentes plexivel gyönyörködöm a tájban.
Eret kell vágnom. A koponyám feszített, az idő csak fogyott, és semmi kedvem nem volt agyvérzéssel kórházba vonulni. Ezért egy hirtelen mozdulattal, körömheggyel, megsértettem orromban a nyálkahártyát. A vér lassan csörgedezni kezdett, miközben századjára is elolvastam Degi barátom levelét.
- Te Bandi, már a Superbike-ban is másolják a stílusomat!
- Ez egy poszt!
Féltem, hogy a tavalyi, ideálisan havas és hideg időhöz képest kiábrándító lesz a 60. Elefantentreffen. Dagonya, sár, mocsok, erre lehetett számítani, hiszen napok óta masszív pluszok voltak a környéken. Márpedig a sár nem vonz. De most sem bántam meg, hogy benéztünk.
Allen Millyard legendás őrült, aki nagyon szereti a műszaki kihívásokat: épített ötliteres V2-es boardtrackert és naked bike-ot a Dodge Viper V10-ese köré. Azonban nem csak a megalomán projektek mozgatják a fantáziáját, legújabb munkája a két említett után olyasmi lehetett, amikor a toronyórák specialistája karórákkal kezd foglalkozni.
Érdemes megnézni ezt a csúcskategóriás stoppie-t. Első ránézésre egy csúnya balesetnek tűnik, de aztán a sokadik megnézésre feltűnik, hogy mennyire tökéletes.
A tudósok már dolgoznak annak a mentális betegségnek a leírásán, aminek az eredménye ez:
Még ősszel dumáltuk Mopedblog Ágostonnal, hogy nincs még egy olyan kétkerekű, ami olyan indulatokat váltana ki, mint a Simson. A képbe kerüléshez érdemes ennek a posztnak a kommentjeibe beleolvasni. Kérdezgettem is a kollégákat, hogy melyik autómárka képes hasonlóan bevonzani a trollokat - BMW, Honda, Alfa, Subaru, záporoztak a válaszok, és egyből életre is keltek a legszebb történetek. "Hondásokról írjál rosszat, bazdmeg" - szakadt ki egy keserű emlék Assurból, majd Bandi jegyezte meg lemondó hangon, hogy örök helye van a Subaru fórum köpőcsészéjében, amióta szájára vette az új STi-t. De egyik sem mérhető a Simsonhoz.
A brit Talan Skeels Piggins nem mindennapi ember. A Brit Királyi Haditengerészetnél szolgált, majd leszerelése után tornatanár lett. Nem sokáig taníthatott, hat hónappal munkába állása után ugyanis súlyos balesetet szenvedett. Éppen motorozott, amikor egy autó fellökte. A szembejövő sávban kötött ki, ahol ráadásul el is ütötték. Mellkastól lefelé lebénult, de nem adta fel. Igazán szép kisfilmet készített róla a Speechless Films.
The Little Person Inside - Documentary from Speechless Films on Vimeo.
Nem is igazán sikerül visszaemlékeznem, hogy mikor vettem - vagy 2011 vége, vagy 2012 eleje lehetett - akkoriban került hozzám a Csótány, és kellett egy jó offroad csizma. Azt viszont már akkor is tudtam, hogy offroad csizmából egy elég, tehát legyen többcélú darab, vagyis ne egy krosszcsizma legyen, ami ugyan nagyon jól védi a lábat, de egyébként annyira kényelmes és praktikus viselet, mint a maffiafilmekből ismert betoncipő.
A gondok akkor kezdődtek, amikor a büdös kanapéról kiderült, hogy hiába egy klasszikus darab, sajnos büdös. Én viszont már felvittem, és egészen biztos voltam benne, hogy ha fel kell találnom a hidegfúziós reaktort, akkor inkább feltalálom, de még egyszer nem cipelem. Szóval a mennie kell opció nem játszott, a bűzre kellett megoldást találni.
A Csótány becenevű Suzuki DR350SE enduróm már jó pár éve megvan, és mióta rendbe lett téve, igen megbízhatóan szolgál. A rendbetétel alatt azt értem, hogy meg lett szüntetve néhány fő nyűg, és teljesen nyugodtan tudom minden nap használni, bármilyen távolságra el mernék indulni vele, mert tudom, hogy nem fog cserben hagyni. Tökéletes műszaki állapotúnak viszont nem merném nevezni. Jónak is csak bizonyos értelemben, mert hát egy egész életében gyilkolt, közel húszéves enduró esetében ilyesmiről nem beszélhetünk, és én is fillérekből fenntartható játszós motornak vettem, ennek megfelelően többnyire vagy a városi forgalomban nyüstölöm, vagy húzom neki, mint a barom. Szóval közel sem hibátlan, de nekem rohangálós motornak tökéletesen megfelel.
Egy Rossi nem viccel, legyen az lány, vagy fiú, ebben a családban nem nőhet fel gyermek úgy, hogy képtelen legyen keresztben csúszni egy fránya autóval. Marco „Flat Track” Belli pedig akkora benzinbűzös parádét rittyentett az eseménytelen, őszi olasz hétvégére, hogy unokaöccse tán még mindig kézen áll a misanói Grand Prix pálya valamelyik lelátóján.
A Zard kipufogóival először az egyik minden idők legszebb motorján, a Paul Smart idomos Ducati Sport Classic-on találkoztam. Ha ezek a szavak nem nyernek automatikusan értelmet, érdemes egy pillantást vetni erre képre:
Az Öhlins 2012-ig elég alaposan titkolta, hogy mit használ a versenyfutóművek teszteléséhez - azóta persze nem csak nyilvánosságra hozták, hanem nyugdíjazták is az MGC3 névre keresztelt tesztmotort, ami bizonyos szempontból a világ egyik legkülönlegesebb Yamaha R1-ese.
Simán el tudom képzelni, hogy valaki fintorogjon egy Avintonon. Ha rohadt gazdag lennék, véletlenül sem hozzájuk mennék V2-es motorért. Hanem az olaszokhoz, és ott sem a Ducatit keresném fel. A CR&S neve mond valamit?
Először a cro-magnoni emberszabású bábura húzott bőr pilótasapkát láttam meg, és kapásból jó kedvem lett. Ilyenkor megpróbálom elképzelni a célközönséget, aki valamilyen rejtélyes okból kiad ötvenezer forintot egy ilyen báránybőr pilótakucsmára - sokadik nekifutásra is elakadtam a veterános Lakatos Márknál, pedig Pista össze-vissza esküdözött, hogy Budapesten két nap alatt ezret adna el belőle.
Henry Cole elég hiteles és vagány csávó, van egy tévéműsorokat gyártó irodája, szeret motorozni és rajong az érdekes járművekért. Fiatal korában operatőr volt - tudósított például a délszláv háborúból, ráadásul úgy, hogy jelenlétét senki nem kérdőjelezte meg, négykézláb közlekedett az elsötétített szobában, amikor a szállodájukat mesterlövészek vették célba.
Az Avinton nem a hajléktalanokat próbálja mobilizálni, a honlapon például árakat sem nagyon adnak meg, sőt, jellemzően letudják annyival, hogy náluk ott kezdődik az árlista, ahol a Ducatinál véget ér - a Panigale R jelenleg 11 milliónál is drágább, vagyis valahonnan itt kezdődik a beszélgetés érdekes része, mit is rendel a kedves ügyfél az Avinton motorjába.
Most már bevallhatom, hogy hazudtam a címben, te meg bedőltél neki. Azt állítottam ugyanis, hogy nem pusztítja el, de hát az a helyzet, hogy erősebbé sem teszi - működőképes marad, de a forgalmi értéke jelentősen csökken.
Amikor Amerikában jártam - konkrétan Los Angelesben - egyetlen japán motort sem láttam. Konkrétan szinte mindenkinek fekete Sportster Ironja volt. Vajon véletlen?
"Mi nem azok a srácok vagyunk, akik üvöltő kipufogóval nyélgázon húzunk el a kiránduló családok mellett, nem hajtunk be a szántásba és nem túráztatjuk a feleslegesen a motort. Mi szeretünk motorozni, túrázni, és közben élvezni a természetet" - amikor ezeket a felvezető szavakat hallottam, sejtettem, hogy jó helyen járok. Pedig ez az egész terepmotorozás vékony jég, nagyon könnyű irgalmatlan tahónak tűnni.
Amikor a nyúzópróbának kitett felszerelést összeválogattam, az volt a cél, hogy a mindennapos városi rohangászáshoz jól passzoló, kedvező árú dolgokat tegyek a kosárba. Az én felhasználói profilomban ezeket tudom a leginkább tesztelni, ráadásul aki munkába jár, ügyintéz a motorjával, robogójával, általában az is ilyen cuccokra vágyik.
A sisaknál egy dologból nem engedek: mivel szemüveges vagyok, csak felnyitható állú, zárt sisak jöhet szóba. Így sokkal kényelmesebb a sisak fel- és levétele, nem kell hozzá folyton a szemüveggel bűvészkedni. A Jet 839 ennek a kritériumnak megfelelt, ráadásul rendelkezik az utóbbi évek egyik legfaszább sisakügyi újításával: beépített napszemüveggel. Ez átkozottul kényelmes és marha hasznos dolog. Egy laza mozdulattal lebillenthető a sötét plexi, nem kell hunyorogni, nem vakít a nap - és ez utóbbi akár életet is menthet.