Totalbike Vakbarát Hírportál

Az Ilmor Engineering egy azok közül a cégek közül, amiket csak a MotoGP és Formula 1 bokszutcáiban emlegetnek. A fő profiljuk az F1-es és IndyCar versenyautókba motorokat építeni, de emellett foglalkoztatja őket a repülőgépipar, illetve hajókhoz is raknak össze blokkokat. Plusz még komoly kutatási projekteket futtatnak, ezek közül az ötütemű motor a leginkább felkapott: 700 köbcentiből, turbóval 130 lóerőt és 166 Nm-t szednek elő 14,5:1-es kompresszió mellett. Minket viszont mégsem ez érdekel, hanem ez a blokk.

Két és fél éve költöztem ki az Egyesült Királyságba. Szerencsém volt, szakácsként kezdtem el dolgozni Londonban. Ahogy telt az idő, egyre csak gyűlt a megtakarítás, időm sem volt a pénzt elkölteni, annyit dolgoztam. Közben persze 3-4 havonta jártam haza szorgalmasan, minden egyes alkalommal meglátogattam nagybátyám és nagynéném, akik egy Miskolc melletti kisvárosban laknak. Velük szinte minden héten 2-3-szor is beszéltem Skype-on is telefonon is, és minden látogatásnál pálinka várt, meg jó magyar kaja. Az egyik ilyen este merült fel a kérdés, hogy mégis mit gondolnak, mi legyen a megtakarítással. Annyi nincs még, hogy lakást vegyek belőle, de annyi van, hogy egy kicsit nagyobb összeget az ember megkockáztathasson befektetni valamibe.

Az eladó motorok között mindig jó kotorászni az interneten, hiszen mindig találni valami érdekeset, amiért nagyokat lehet sóhajtozni, aztán amikor valaki más elviszi, bánatosan le lehet menni naplementében a Duna-partra, és a Dust in the Windet hallgatva merengeni a semmibe.

Ha elesel motorral, mindenképp először a motoros kollégáknak, barátoknak meséljed el. Ők megértőek, segítenek. Mint Zombi, aki rám nézett, és csak annyit kérdezett: te Sipiúr, nem kellene ezt a robogózást inkább abbahagynod? Kicsit sem burkoltan arra célozgatott, hogy tavaly is betettem a Burgmant a bokorba, szóval, ha minden évben elfektetek egy robogót, az akár égi jelként is értékelhető.

A Honda Xelvissel nem sok bajom volt, ezért sokat nem is irkáltam róla, csak hasznátlam. Na jó, egyszer elszakadt a kuplungbovden, kellett rá új hátsó féktárcsa, a tükör csuklóját s.k. kalapáltam helyre, villaolajat is kellett cserélni benne és felújítani a hátsó lengéscsillapítókat(azóta is jók), aztán az idei szezont új első fékbetétekkel indítottam. A nagyberuházás a gyári légszűrő volt hozzá, mert az ugye eredeti japán, másban ilyen nincs. De belefért, öt és egynegyed év alatt ez semmi.

Mielőtt nekiállsz záróvonalon előzni, egy egészen picit gondolkodj el: miért nem szabad ott előzni. Mert ha így, a szemből érkezők besoroló sávjába átlógva kezded előzni a jobbra kanyarodót, simán elcsaphatod a szabályosan kifordulót. Most éppen engem sikerült majdnem összetörnöd - csak azért nem csattantunk, mert motorral voltam, az rövidebb és keskenyebb is, mint egy autó, és szerencsére Budapest felől nem jött senki, volt hová húzódnom.

Szerintem mindenki azonnal tudta, csak Japánban készülhetett ez a felvétel. Ahogy az égnek mered az acélfallosz, és vígan szórja szét magjait, az csakis abban az országban lehetséges, ahol emberek pénzt adnak iskoláslányok használt bugyijáért.

Kevés magyarázni való van ezen a kis filmen. Ha valaki egy kukkot sem ért angolul, a történésekből, a szemekből minden kiderül. A motoros valahol megelőzte az autóst, méghozzá az autós szerint szabálytalanul. Nem karcolt össze semmit, nem okozott balesetet, csak szabálytalankodott (az Egyesült Államokban nem mindenhol ugyanazok a szabályok, Arizonában tilos a „lanesplitting”, azaz a járművek között elhaladni motorral, de például Kaliforniában, ha ésszel csinálja az ember, teljesen szabályos). Ezen a sofőr felhúzta magát, a pirosnál álló motoroshoz ment. Az békésen megkérdezte, hogy van-e valami gond, amire jött is a válasz egy balhorog képében (majd Winkler kijavít, ha ez egy csapott, esetleg egyenes volt, nem vagyok boxban jártas).

Majd még a srác utasát is elkezdte lökdösni, láthatóan begőzölt a fazon. A motorosokon sisak, kesztyű és egyéb védőfelszerelés is volt, emiatt nem is volt semmi értelme a motoros fejére irányzott ütésnek. Szerencsére a viszonylagos fizikai védettségük és a számbeli fölényük sem vette el a józan eszüket. Megpróbálták szavakkal lehiggasztani, de hasztalan, az emberben a későbbi jelentések szerint 4-5 pohár whiskey dolgozott, megint a motorosnak ugrott. Aki megint csak az önvédelemig ment, a földre vitte a sofőrt, ott lefogta, és próbálta lecsillapítani, amíg a rendőrök kiérkeztek. Jól látható, hogyan változik a sofőr tekintete a teljes őrülettől a zavarodottságon át a beletörődésig, a teljesen üres tekintetig. Egyetlen felesleges ütés sem csattant el, a motoros reakciója tíz pontos. Szerencse, hogy a betintázott fazon gyorsan feladta, lehetett volna véresebb vége is, igaz, az egyik bokáját így is eltörte esés közben.

A bekapcsolt kamera megint segített a helyzet tisztázásában, így hiába állította a sofőr, hogy a srác barátnője támadt rá, a videó elég egyértelműen bizonyítja, ő volt az, aki a nála sokkal kisebb nőnek ugrott. És talán a tudat, hogy a sisakján ott a kamera, segített abban is, hogy ne ragadtassa el magát a motoros. Tanulság? Ne igyunk vezetés előtt, mert nem csak a kormányt fogva hozhatunk rossz döntéseket, illetve, azt is érdemes szem előtt tartani, hogy hasonló esetben az önvédelmünk jogos és arányos legyen – ezt persze mondani könnyebb, mint megvalósítani, mikor valaki habzó szájjal támad azt emberre.

 

Amikor fiatal voltam, csak ábrándoztam arról, hogy egyszer majd lesz (japán) motorom. A motorversenyek világa a mai napig távol áll tőlem, de Harmati Árpád már akkor, a kilencvenes évek elején is legenda volt számunkra, wannabe-motoros MZ-ördögök számára, akik a motorkatalógussal keltünk fel és azzal feküdtünk le.

 

Harmati Árpád legendás bukásai

(Hej, nekem még egy GS 500-as is elég lenne, mondogattam akkor, és az akkor menő GS 500-as csíkozást fényeztettem a 251-es ETZ-mre.)

Az évek aztán elröppentek, Árpi visszavonult és nem meglepő módon - OW 01-es superbike zsoké révén - Yamaha szalont nyitott. Ennek már 15 éve és a fene gondolta volna, hogy a jubileumi megnyitón én is ott leszek, a Superbike-legenda meghívására. Jó érzések ezek.

Megnyitó úgy lett a jubileumból, hogy a Harmati Yamaha szalon átköltözött Budaörsről Törökbálintra, gyakorlatilag a Red Baron előtti körforgalom mellé. Így egész komoly motoros központ kezd kialakulni az M1-es törökbálinti lehajtójánál. Az új helyszín kisebb, de ez előnyére szolgál, mert az előző eladótere annyira nagy volt, hogy nem lehetett belátni, így néha anélkül kóvályogtak a vevők, hogy egyáltalán észrevehette volna őket valaki. Most sokkal átláthatóbb az egész.



Át is láttam, így rögtön kiszúrtam a Honda Zoomert, amely egyébként kalandos úton került ide és remélem lesz alkalmam erről beszámolni, miután kipróbáltam. Az egyik kedvenc robogóm ugyanis, ami nagy szó, mert a robogók messze állnak ettől a titulustól nálam.



Aztán ott volt az MT-09 és az MT-07 mellett az MT 125 is, a vicces kis blokkjával. A szerkesztőségi teszt-rulettkerék nem dobta elém ezeket még; az MT 125-öt először nagyon nem néztem 125-ösnek, gyakorlatilag felnevettem, amikor megláttam a blokkját. Igazi kis illúzióbajnok, és 15 lóerő ide vagy oda, a WR sorozatból kiindulva nem lehet rossz. A 09 elég meggyőző élőben is, a 07-est viszont el is vittem egy körre.



Ez ugyanis nagyon olcsó - kvázi válságmotor -, ezért voltam rá kíváncsi. 1,8-ért ne várjunk minőséget, mégis azt kapunk. A hétszázas sorkettesnek karaktere is van és bizony baromi jól megy, ha reálisan nézzük.



Emellett supermotót idéző könnyedséggel szórakoztat: rövid, karcsú kis streetfighter ez, csak hangot kell neki csinálni, hogy kellemes kéthengeres basszusát ne rejtse már véka alá szerencsétlen.



Törökbálint polgármesterével is beszélgettem, akinek nem tetszett, szerinte kicsinek néz ki mindenki alatt, de elmagyaráztam neki, mi ez a motor és mire való. Például nekem sem való, de ettől még igen jó motor. Ő inkább az XV 950-et preferálja, amire igyekeztem is rábeszélni, mert nálam feltétlenül nyerő. Mindenre jó motor vérpezsdítő formákkal: jól megy gyorsan, jól megy lassan, jó a városba és jó túrázni is, sőt még rossz úton sem fog kétségbe esni.

Ott volt egy érdekes matt metálpiros fényezésű Tricity, de ha a kerek számának növelésénél tartunk, egy Yamaha terep-haszonautócska is sok-sok pénzért: ugye te is feldobnád a láncfűrészt a platóra?

Árpi meglehetősen elérzékenyült, amikor ipari alpinista kaszkadőr technikával köszönetet mondott egy létráról régi barátainak, akik mind segítettek a költözésnél. Ajándékkal köszöntötte az akkori legelső vásárlóját, aki szintén jelen volt a rendezvényen. (Ha jól emlékszem, akkor még valahol az Europark környékén volt a szalon, de lehet tévedek.)

A legelső eladott motor egyébként egy Yamaha R1-es volt.

Elhiszem, hogy baromi jól hangzik, hogy Dél-Franciaországban kell motorozni az embernek Harley-Davidsonnal. A Battle Of The Kings motorépítő (pontosabban H-D Street 750 átépítő) sorozat döntőjére jöttem és a szervezők előre megkérdezték, hogy akarok-e motorozni. Ez valami beugratós kérdés lehetett nyilván.



Mivel mindig kézipoggyásszal repülök, súlyos kompromisszumot kellett kötnöm: vásároltam egy braincap jellegű tökfödő sisakot, amit egyébként utálok és nem javaslok senkinek. Ez egyedül arra jó, hogy ne állítson meg a rendőr. De csak a hülyék használják azért a sisakot, mert tilos sisak nélkül motorozni.

A buli jól indult, mert a Budapesten tapasztalt felhőszakadás szépen eljött utánunk. Lehet, hogy ebből nem lesz motorozás holnap?

Nem lett. (Pedig egy Breakout ázott ott az esőben, mintha direkt nekem hozták volna.) De  a délelőtti sajtótájékoztató után (tengerparti étterem persze) kimentünk a Wheels and Waves-re, Európa egyik legnagyobb motoros, főleg cafe racer összeröffenésére. A pontos meghatározás valami olyasmi, hogy ez kizárólag öreg motorok (1975 előtti) vagy átépített motorok rendezvénye. A szervezők még külön fel is hívták a figyelmet, hogy a hely korlátozott, így csak azok jöjjenek, akiknek ilyen motorjuk van. (Akadt persze új motor is, Triumph meg Harley, sőt, láthattam, hogy az új XJR1300 se olyan ronda élőben, mint gondoltam.

A sztori 7 éve indult és egyre nagyobbá nőtte ki magát. Idén volt eddig a legprofesszionálisabb, és ez abban is megnyilvánult, hogy állítólag az általam majd később említendő Art Garage tavaly még ingyenes volt, idén meg már nem. A helyiektől azt is megtudtam, hogy az egyre nagyobb érdeklődés ára, hogy valószínűleg utoljára volt Biarritzban: jövőre másik városba kívánják a helyi lakosok, mert azért zavarja őket a zaj még akkor is, ha a rendezvény alapvetően teljesen kulturált.

Biarrizt egy üdülőváros egyrészt, másrészt egy nyugger-telep, akik érthető módon a nyugalom miatt költöztek ide. Ha nyugger leszek, remélem én is ide költözök majd, úgysem lesz 4-5000 motorom, mint ahány itt volt most. Max- 20-30-at szeretnék, annyit kibírnak.

A Wheels and Waves rendezvény része volt a H-D Battle Of The Kings döntő - a lehető legjobb választás.
Öt versenyző volt, öten jutottak be ide; ebből tökre kitalálom, hogy öt régió lehetett. Ciprus, Németország, Csehország (Közép-európa, ezt konkrétan tudjuk), Norvégia és Franciaország.

Kezdjük a franciákkal, ha már itt vagyunk. A zöld chopper sztoriját egyáltalán nem értettem, mert elfelejtettek hangosítást hozni és a csapat hölgytagja híján volt hangerőnek. Mindensetre ez az az építés, ami nekem nem teljesen jön át: egy klasszikus fehér oldalfalú-gumis choppert képzeltek el a H-D Street 750-ből. Totál feleslegesen, mert ez nem az a motor. Eleve vízhűtésesből csoppert? A Street lényege éppen az, hogy más, mint a többi H-D, így tök felesleges olyanná építeni, mint a nagyobb névrokonokat. (Még csak nem is tesót írok, szándékosan.) Milliárd ilyen Sportster-átépítés létezik - de ez nem Sportster. A Francia csapat szép choppert épített, magas kormánnyal, küllős kerekekkel, de szerintem nem értik teljesen ezt az új motort. Legalábbis volt versenyző, aki jobban elkapta a lényeget.

Norvégia remek sztorival tálalta a motorját: három motort építettek meg úgy, hogy a motorozás iránt egyáltalán nem érdeklődő fiatalokat vontak be az építésbe. Bejött: a fiatalok érdeklődni kezdtek a motorozás iránt. A norvég díler trükkje az, hogy motoros jogosítvánnyal csomagban adja el a motorokat. Nagyon tetszik az ötlet, mert a mai világban, amikor már senkit semmi nem érdekel, fontos dolog motiválni a fiatalokat egy értékrend felé.

A motor alapformája elég jó, de részleteiben nem tetszett annyira, hogy nálam első legyen. Először is: a rugós ülés nagyon nem illik hozzá.

Másodszor a giccs sem, amelyet a tükörbe integrált ledes index és egyéb csicsa jelentett; jó hogy nem volt rögtön bekötve a faszbúk. Persze lehet ez az út a mai fiatalsághoz, de én konzervatív vagyok, az ilyesmit roppant olcsónak és gagyinak tartom akkor is, ha a világ erre megy, és a gyári motorokon is egyre több az ilyen szánalmasan búcsús részlet.

A németek a retróra mentek rá, nagy bumszli kerék, mattfeketeség, de a kidolgozás nekem túlzottan garázs-építésnek tűnik. A cafe racer vonal nagyon illett ide a Wheels and Waves-re, de ennél a motornál már a közép-európai döntőn is láttam jobbakat.

Pozitívum viszont az, hogy a szándékolt brutális megjelenés igencsak átjött. Nálam nem volt első, de mindenképpen impresszív a V-Rod felfordított teleszkópjával, V-Rod/Street Bob fékekkel és egyéb részleteivel.

A nap meglepetése a ciprusi csapat. A borzasztó ronda első lámpát és a cseppet sem ide illő műszert leszámítva az általuk épített streetfighter nálam telitalálat. A nagyon szerényen és alázatosan megnyilvánuló csapat nem most kezdte az építést, de nem vettek még részt versenyen. Simán eltalálták, hogy hogyan kellene kinézni a Street-nek gyárilag. Külön tetszett, hogy nem erőltették a cafe racer vonalat.

"Régen azért építettünk át motorokat, hogy jobban motorozhatóvá tegyük őket. Ma azért építjük át, hogy kifejezzük velük az énünket és az életstílusunkat. A motorépítés egy vízió, amely segít abban, hogy életre keltsd az álmaidat." - ez a csapat filozófiája.

Mindez nyilván arról is szól, hogy a mai motorok sokkal jobbak, mint a régiek, de kevésbé stílusosak.

A motor felfordított telót, versenyfelniket és slick gumikat kapott (ez annyira nem jó ötlet utcára), valamint formás versenykipufogót.

A csehek viszont cafe racer - roadster keveréket építettek rendkívül aprólékos munkával, legalábbis ami a lemezmunkát illeti.

Nyolcmillió kalapácsütés egy ilyen idomzatot kikalapálni alumíniumból. Persze nem fényezték le, hogy mutassa is a valóságot, mindössze szálcsiszolást kapott. A kupufogó menet közben módosult: rájöttek, hogy pont a lábfejre vezetné a hőt a rövid cső, ezért lezárták a végét, hogy alul távozzanak a gázok.

Elmondásuk szerint a Lotus C01 típusú koncepciómotor (amelyet valójába a Lotus licensze alatt a Kodwa versenyautó csapat gyártott) és a Bell and Ross Softail inspirálta őket. Ez utóbbi ott állt 3 méterre a cseh motortól, így a csapat szerelője, Ondrej rá is tudott mutatni. Pár műszaki érdekességről később még szót ejtek, de muszáj visszatérnem a birraizi estére, a városi hangulatra ami a Foch Garage nevű helyen tartott  Art Garage rendezvény előtt, közben és utána jellemezte  a kisvárost.

Biarritz ugyanis überduva ilyenkor. Lehet meghaltam és a mennyországban vagyok? Cafe racerek mindenhol. Egymillió legalább. Emlékszel a Joe Bar képregényre? Ha nem tudod mi az, akkor sürgősen nézz utána.

Ez itt olyan, mint a megelevenedett Joe Bar. Elképesztő, de mindenhol öreg vagy öregre antikolt motorok dübörögnek. A zöme tényleg ezer éves, átépített, retro-rozsdás fos. Itt mászkálnak fel s alá. Egészen szürreális.
Most, ebben a pillanatban, ahogy a kajára várok a Les Colisses étteremben, azt hiszem, imádom ezt a helyet.

Elképesztő jó érzés. Pedig nem vagyok egy cafe racer rajongó, a legtöbb inkább az eredeti motor orbitális elkúrása a hülye csutkakormánnyal meg a többi klisével. Fel nem foghatom, minek a tankon fekvősre alakítani egy olyan motort, ami amúgy gyárilag kényelmes.

De egyrészt ezerszer inkább ez, mint a mai injektoros, ledlámpás transzformersz-műmotorok 400 lóerővel (mert az kell a kis pöcshöz.) Másrészt ezt a sok tökfödős barmot bármulni marha jó.

Bárcsak lenne kéznél egy motor. Akár csak az SR250-esem. És ide tényleg illik a hülye braincap sisakom, amit emiatt az út miatt vettem 3500-ért a hitetlenkedő Rider13 Petinél. Sosem vennék fel ilyen szart a fejemre, de itt esküszöm, biztonság ide vagy oda, ez kell: vigyorgóban krúzolni a városka kanyargós utcáin a móka kedvéért. Mert ne hidd, hogy a helyiek annyira ellene vannak.

Annyian voltak az Art Garage amúgy rendesen belépős rendezvényén, mint az állat. A helyiek, a nyuggerváros, nem csak a motorosok. Mert gondolom a pár babakocsis kisgyerek, vagy a tolókocsis néni nem motoros volt. A motorost amúgy könnyű felismerni: sisak van nála. Általában krómszegélyes retro jet sisak, ez nagyon menő errefelé. A többiek meg mind a helyi nemmotorosok, akik kulturális programként fogták fel, nagyon helyesen.

Amúgy Vincent Vegának (aki a nevével ellentétben húst is eszik) igaza volt. (Már ha láttad a Ponyvaregényt, de ha nem, sürgősen pótold eme fogyatékosságod!) Ezek a franciák tényleg majonézzel eszik a burgert. Beszarás! A burger egyébként tök jó majonézzel. Igaz, nélküle sokkal jobb.

Az Art Garage-ban jelentették be, hogy a csehek nyertek. Nem nagyon bánom, mert az ember a barátainak drukkol (ha már a magyar motor nem lehetett itt) és mellékesen a cseh motor volt szerintem a legjobb. A kézzel megmunkált idomzat komoly munka. A gagyinak tűnő okostelefon-műszerfal rejtélye az, hogy az valójában telemetria: frankón lehet állítani a motor bizonyos paramétereit rajta és a cucc bluetooth kapcsolatban áll az elektronikával. Mondjuk hogy mi a francot állítasz egy XG 750-en, az érdekes kérdés, de majd megkérdezem a szeptember eleji prágai H-D bulin.

A végére hagytam a hivatalos okosságot. Nyilván volt sajtótájékoztató, olyan hírességekkel, mint a H-D vezető sztájlisztja, Ray Drea, aki elmagyarázott pár dolgot, ami elsőre bonyolultnak tűnik.

A Harley-Davidson 2015-ös modellvonala a Dark Custom. Ez négy típust ölel fel: Street, Sportster Iron 883, a Forty -Eight, a Street Bob és a Fat Bob. Alapvetően mindegyik nélkülözi a H-D-től megszokott króm csillogást, a motorblokkok feketék, de a Dark Custom egyáltalán nem fekete motorokat jelent. Inkább valami újszerűt, fiatalos lázadást a konvenciók - akár a króm Harley - ellen.

A H-D ezeket a motorokat "üres vászon"-nak hívja. Olyan, mintha rögtön rá lenne írva, hogy építsd át. Ez azt jelenti, hogy az új generiációt is invitálják az egyedi motor birtoklásának világába. Ray azt is elmondta, hogy számára az egyik legnagyobb büszkeség, hogy bárhova megy a világon, a H-D motok kisebb-nagyobb módosításokkal mindenhol egyediek. 113 éve vezető a H-D a kusztom motorok világában. Igaz, ennek hangsúlyozását a 80-as években kezdték csak: addig csak motorgyártás volt. A csodás nyolcvanas években kezdtek legendát gyártani. 

Erről szólt a Custom King. Konkrétan persze az XG 750 Street átépítésről, csak dílereknek. Több mint 150 hivatalos Harley-kereskedő vett részt a versenyben és harmincezer szavazat juttatta a döntőbe a versenyzőket. (Ami szerintem egyébként nem olyan sok, és és az se lett volna baj, ha nem a közösségi pöcegödröt választják platformnak.) A döntőn már szakmai zsűri választotta ki a győztest.

A Custom King győztes cseh csapat egyébként Ray Drea által kézzel festett tankot vihetett haza. Persze nem volt benne benzin.

A "Bosszúállók" című kommersz, közepesen szar képregényfilmben egyébként két Harley-Davidson is szerepel, nyilván nem véletlenül. Az egyik a jövő H-D-ja, a Liwevire projekt, az elektromos motor, amit egyébként még a marketingesek se próbálnak a legenda nevében eladni.

A másik pont a Street, amely a filmben Amerika Kapitány motorja, úgyhogy ezek szerint rohadt menő.

 

 

A versenymotorok csodálatos tárgyak. Ugye az a dolguk, hogy gyorsabbak legyenek a többi a versenymotornál, és ennek rendelnek alá mindent. Illetve a szabályoknak, de azért elég köztudott, hogy a szabályok nem szentek, nem kell különösebben belső körökben mozogni ahhoz, hogy sejteni lehessen, éppen melyik csapat talált egy olyan kiskaput vagy megoldást, amivel némi előnyhöz juthat.

 

 

Nem ez volt az első alkalom, hogy Elektronikai Cuccokat Okosító András kisegített a bajból, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy amikor rászántam magam motoros átbeszélő beszerzésére, akkor nála kezdtem az érdeklődést. Egyrészt tudom, hogy sokfélét ismer, árulja is őket, sőt elég profin be tudja építeni őket. Ahogyan elkezdte sorolni az árakat, hogy a mennyibe került az Interphone és miért a Nolan M5 a legjobb jelenleg, akkor sejteni kezdtem, hogy a nagy nevű gyártóktól egy darab eszköz kétszer annyiba kerül, mint amit én a páros szettért ki tudok fizetni.

A közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés nem vicces téma. Hosszasan lehetne taglalni, hogy a különböző óriásplakátoknak, televíziós kampányoknak mekkora a haszna, illetve milyen a ráfordított költségek és elért eredmények aránya. Egyre többen ismerik fel azonban, hogy semmi nem olyan sokkoló, mint a valóság. 

 

Nem biztos, hogy mindenki érti, miről van szó: a motorépítés olyan is lehet, hogy két típus előnyeit egyesíti.

Egyszerűen nem jutok el Monster Andrishoz (vagy Norbihoz mert ketten vannak testvérek), akit - az isten szerelmére! - nehogy összekeverjetek a pocsék energiaitallal, a Monster Customs ugyanis motorépítéssel foglalkozik. Még a kutyájukat is így hívják - Monster -, pedig nem épített kutya; inkább befogadott. 


Szóval az a helyzet, hogy a Drag Starom hátsó része finoman szólva is finomításra szorul, mert tákolmány. Az eredeti eszcájg már rég el van távolítva, cseppet sem hasonlít az egész a gyári túra-krúzerhez. Inkább lapos dögről van szó, ami nagyon jó, csak kicsit nagyon ratbike-fíling köszönhetően a matt fekete fényezésnek és némi rozsdának.

Nem bánom a patinát, de a Winklernél kevésbé csípem a retek stílust, mondhatni semennyire. Szóval legalábbis a hátsó rész a sárvédő felett elvezetett szigszalagozott kábelekkel nem jön be, ráadásul gyakran bele is ér a gumi a hátsó segédvázba.

A műtét mellett döntöttem: távolítsuk el szépen az egészet flexkészülékkel, mint valami szemölcsöt. És majd kap szép csavarozott külső sárvédő tartókat.

Na ezért jártam Andrisnál, és akkor ott állt ez, amit a képeken láttok: Trucido a neve. Finoman szólva impozáns jármű. Impozáns embernek, mert három méteres testmagasság kell hozzá, de mondta Andris, hogy az emberünk három méteres, tényleg.

Valaha Dyna volt.

A Dynának gyárilag van két rugóstagja. A drágább softaileken a rugózás/csillapítás egység nem látszik, mert alul van: olyan, mintha merevvázas lenne.

Ez a motor Dynából Softail lett. Levegősre alakult a rugózás: a motor beindítása után pumpálódik fel az üzemi magasságra. Hátra a lehető leghordóbb gumik kerültek: le lehet vele úthengerelni egy frissen aszfaltozott kerékpárutat. A Dyna hallatlan előnye, hogy nincs benne kiegyenlítőtengely, így jobban ráz és nagyobb az élmény, így az elvileg két előny kovácsolódott-hegesztődött egybe.

Üres cső és direktszűrő növeli az audiovizuális hatást - nem biztos, hogy szeretnék a szomszédban lakni.

Majd' kifelejtettem egy szemet gyönyörködtető okosságot: a hátsó lánc fogasszíjkerék és a féktárcsa egy egységet képez.

Azaz a hátsó kereket hajtó szíjkerék oldala maga a féktárcsa: abba markol bele alul a féknyereg. Nem csak az esztétika brutál, hanem a műszaki megoldások is olyanok, hogy élvezettek csámcsog rajta az ember.

 
Persze mielőtt izgalomba jövünk, nem árt tudni, hogy egy ilyen motor nagyon sok munkaóra. Ami azt jelenti, hogy egy ilyen komoly átépítés ára is sok munkaóra neked. Igaz, ezzel még kiállításokon is lehet villogni és ez már egy másik kaszt, mint halandó motorosnak lenni.

Bevándorlók leszünk Angliában, sőt, úgy fogunk élni, mint egy utolsó gazdasági bevándorló, a rosszabb fajtából, lakókocsival, miegymással. Talán babakék lesz, a szökőkút még egyeztetés alatt.

Lassan több mint egy éve döntöttünk így, elhagyjuk a hazát, kár erőlködni, és megfeszülni, itt akkor sem lesz jobb, inkább élünk lakókocsi telepeken, és vállalunk majd illegális bokszmeccseket, állítólag lesz egy kutyánk is, talán, meg perzsaszőnyeg, és bőr ülőgarnitúra. Az angoloknál sokat esik, többen mondták, és az idő is szar, a bőr biztos kireped, de hunok vagyunk, a magyar virtusnak ilyen apróságok nem szabnak gátat.

Távozásunk legfőbb oka, hogy Magyarországon nem rendeznek utcai motorversenyeket, csak azon az átkozott szigeten, az Ír tengeren, valahol a senki földjén. Ezért magunkon kívül néhány százezer ökörrel egyetemben kénytelenek vagyunk majd négyezer kilométert autózni, hogy élőben megnézzünk egy kamionszerelőt, egy rossz fogazatú, ámbár tehetséges ex-kőművest, és egy dallamosan hadaró írt, aki életre szóló focihuligán kártyával rendelkezik egyedi fizimiskája végett, noha a focit talán nem is kedveli.

A gazdasági bevándorló státuszt annak köszönhetően kapjuk, hogy erről még tudósítani is fogunk. Ezt persze igyekszünk titokban tartani, mert az angolok pillanatok alatt kiutálnának bennünket, és mocskos magyarok felkiáltással kergetnének a tengerbe Liverpool alsónál.

Külön nehézségi fok, hogy a Man szigetről közvetíteni rendkívül nehéz, hol esik, hol fúj, a versenyek rendre elmaradnak, vagy átteszik őket másnapra, de a sajtóközpont ehhez nem igazodik, angol bürokratikus módszerek szerint reggel nyit és este zár, ott bizony nincs éjszakázás, ha nem tetszik, rád zárják az ajtót, de hogy még jobban porig alázzanak, lezárják az internet-csöpögtető főcsapot.

Úgy hallottam, kitűnő idő van odakint, amolyan brit nyaralóidény, tegnap például az évszázad vihara csapott le a szigetre, az edzést törölték, fák dőltek az útra, a kempingek elmocsarasodtak, a sátrak szétszakadtak, a lakóautók egytől-egyik beáztak. A mi babakék csodánk szerencsére még a balkán napsütés langymelegében terpeszkedik, bár remélem, hogy ez nem befolyásolja a héten esedékes műszaki vizsgát.

Csütörtökön indulunk.

Terv szerint a versenyhét napjait töltenénk a szigeten, és majd valamikor nagyon sokára indulunk haza, talán hétfőn.

Sosem feltételeztem, hogy az angolok nagy hívők lennének, persze azt sem, hogy ateisták, de nem gondolom, hogy a vasárnapi miséhez igazítják a hetet. Ezzel ellentétben néha úgy érzem, hogy az egy négyzetméterre jutó legtöbb hívő Man-szigeten él.

A tomboló vihar ideje alatt szüntelenül twittereztek, Istenhez fohászkodtak, és imáikat küldték a kint rekedt embereknek. Majd jött néhány nő, aki be is fogadta a hontalanná váló kempingezőket. De nincs mese, értem én, ez egy sziget, ahol a monda világa máig tombol, szellemek furikáznak falvak között éjjelente, és van egy híd, ami alatt tündérek hálnak, így hinni kell, abból legalább nem lesz baj. S míg az asszonyok imádkoznak, férjeik építik az offshore birodalmat.

Na mindegy, ezek ilyenek, lassan indulnom kell, hogy szombatra megérkezzünk. Amúgy jó fejek, és tudom, hogy még a bőrük alatt is pelyva van, remélem, adnak majd ezt-azt ingyen szerencsétlen bevándorlóknak.

A magyar srác, Bitter Sanyi sajnos nem indul, nagyot esett pár hete az íreknél, most gyógyul, hogy talán már augusztusban újra versenyezzen, de legkésőbb novemberben.

Találkozunk ott, valamikor szombat körül.

A brazil srác hallhatóan igyekszik kiélvezni, hogy az öreg, de ránézésre jó állapotú Honda CBX-ét elviszi megfuttatni. Lobog a "The Doctor" feliratú kulcstartó a szélben, megtekeri a markolatot, és teli torokból üvölteni kezd a blokk. Sajnos nem egy hathengeres CBX-en "ülünk" - az az a motor, amiről egyszer azt olvastam valahol, hogy állítólag úgy kellett megkonstruálni, hogy olyan hangja legyen, mint egy F-104 Starfighter vadászgépnek felszálláskor, bekapcsolt utánégetővel. De azért ez a négyhengeres, régi vágású levegős blokk is szépen szól, megy is felfelé a sebességmérő, kiabál emberünk, hogy "130-140-170 huhhúúú!" Aztán megelőz egy kocsit, még ráteker egy kicsit a gázra, a fordulatszámmérő belenyal a pirosba, a sebességmérő valahol kétszáz körül, amikor hirtelen leesik a fordulat, a blokk elhallgat, és a motor elkezd szambázni...

 

Mielőtt az ember nagyon beizgul, sajnos nem Sapka Scramblerét, de az alap ugyanúgy az XG 750: a H-D Budapest által kicsinosított darabról van szó. Ez majdnem széria motor, de el vannak tüntetve az alaptípus faragatlanságai: szebb kipufogó, markolatok, lábtartók. Bárki megnyerheti, aki eljön Alsóörsre a hagyományos Open Road fesztiválra június 10. és 14. között. 

Az ország legnagyobb motoros rendezvényének mondható talán az Open Road fesztivál a Harley-Davidson Budapest szervezésében (35 ezer embert várnak), amelynek sajtótájékoztatóján jártam annak ellenére, hogy valószínűleg nem leszek ott.

Mert éppen Franciaországban leszek, sőt remélem ott motorozok is, már előre komoly logisztikai kérdést okozva magamnak azzal, hogy hogyan vigyek sisakot.

Az ugyanis nem fér bele a bőröndbe. Integrál sisak-párti vagyok, a braincap meg nem barátom nekem. A valószínűség egyébként itt van, hogy ha összejön, azért mégiscsak lemegyek, hátha ti is ott lesztek: ez attól függ, hogyan érek vissza a H-D Battle Of Kings döntőről.

Szóval a sajtó tájékoztatva lett, illusztris társaságban. Ott volt Big Daddy Laca, aki eleve tök illusztris személy, mivel megvette Sámpi haverom '94-es Electra Glide-ját.  Neki kellett egyébként bemutatni a nyeremény Streetet; még szerencse, hogy fejből mindent tud a típusról. Valójában egyáltalán nem, de küzdött. 

Az egyik legfontosabb közérdekű infó, hogy időjárás-figyelő állomás lesz telepítve a helyszínre, így online megnézhető, hogy jó idő van-e.

Ott voltak az ufók is, ahogy azok mondják, akik nem vágják, hogy az UFO rövidítés azonosítatlan repülő tárgyat jelent, azaz a legjobb esetben is űrhajót, nem űrlényt. Pataky Attila tuti hozott párat magával: esküszöm, én láttam őket és nem a lányok voltak azok a  képen. Ott volt a Kowalsky meg a Vega, Vega nélkül. A hoszteszlányoknak egyébként majdnem mindenki udvarolt meg célozgatott, aki csak mikrofont kaparintott a kezébe: kétségkívül ez volt az esemény legbénább pontja. De mindez nem lényeg: a lényeg az, hogy nagy buli lesz és sok zene.

Mivel kapszula hotel szállást lehetett nyerni, a Safety Hungary instruktora ügyességi versenyt szervezett a nyerés folyamatát elősegítendő. Építettek egy pályát bójából, tök egyszerűt: szlalom és nyolcas. A gond az volt, hogy senki sem akart versenyezni. Jani haverom azt mondta, hogy szégyellős; mondtam neki, hogy én is az vagyok, de leszarom. Szóval semmi értelme nem volt, de hogy legyen mezőny, megkértek, hogy vegyek részt én is ebben a gyerekjátéknak tűnő versengésben, hogy aztán pofára essek vagy kétszer, ha nem is szó szerint.

Az első pofára esés, hogy robogóval kellett menni, amit hagyományosan gyűlölök, főleg a budi üléshelyzetre optimalizált típusokat. A második, hogy nem bírtam megcsinálni a nyolcast, költői túlzással majdnem felborultam. Mondjuk a többiek se nagyon. Ezen úgy felhúztam magam, hogy amíg mindenki lelépett kajálni, ott maradtam gyakorolni, egész addig, amíg nem sikerült.

Mondjuk nem tartott soká, mert összesen negyedikre összejött: egészen adagolhatatlannak tűnik az a fék ilyen szituációban, ami közúton simán jó, ezért nem kell adagolni, hanem be kell húzni és játszani a gázzal. Aztán megpróbáltam az XJR-rel is, de az már aztán tényleg nem fért el a nyolcasban. Mondta is az instruktor, hogy nem kéne ezt erőltetni ezen a csúszós talajon, mert még eltaknyolok, de nem tettem meg ezt a szívességet.

Az Open Roadra egyébként stílusidegen módon az XJR-rel megyek, ha tudok, mert az kétszemélyes, és viszem az asszonyt is, szemben a csopperemmel. Ráadásul az éppen a Monster Customsnál várja, hogy levágjuk végre a hátulját.

 

A luxustól könnyű megcsömörleni. Amikor napok óta olyan autók veszik körbe, amelyekből otthon egy is megállítaná az életet, eltelik az ember. Tudják, jó dolog a rántott csirkemell, de ha napokig csak azt eszik, valahogy már nem is olyan finom. Hogy egy kicsit csökkentsem a túltengést, benéztem egy boltba, amely előtt napok óta elmegyek a hazaúton.

A bölcsek két köve egyben: egy Iphone és egy Tesla. Mindez két keréken – hol másutt találták volna fel mindezt, mint Tajvanon? A Gogoro még nem kapható, de szalonja már van Taipei központjában. Ahogy odabent körülnéztem, rögtön elém pattant egy látszólag régi haverom, Andy, a névjegye szerint evangélista. Szakasztott mint egy rajzfilmben, amit Steve Jobs rendezett.

Az első rétsági Extrém Nap három évvel ezelőtt volt – akkor néhány helyi fiatal fejéből pattant ki az ötlet, akik szerettek motorozni, bringázni, autózni, csapatni. Szereztek támogatókat, rávették a többi barátjukat, hogy segítsenek, és némi önkormányzati segítséggel saját fesztivált raktak össze maguknak a város melletti egykori laktanyában.

A nindzsa harcosok tökélyre fejlesztették a lopakodást és az álcázást, így tökéletes fegyverré csiszolták testüket. Az ellenségeik soha nem tudhatják, honnan csap le rájuk a halál.

Emiatt nem is tudni, hogy ki lepődött meg jobban: ő, vagy a terepmotoros, aki áthajtott rajta. Történt ugyanis, hogy az erdei ösvény mellett az avarban egy feketébe öltözött, maszkos figura ásta be magát.