Ez mekkora parádé volt!
Először is köszönjük mindenkinek, hogy eljött, és őszintén sajnáljuk azokat, akiknek nem sikerült kijutnia motorral az ötödik Parkoló Parádéra – sebaj, talán legközelebb. Köszönjük továbbá azt is, hogy nem volt felesleges motorbőgetés, tiltásig forgatás, agyatlan száguldozás, így tényleg mindenki jól érezhette magát.
Ennyi motorost és ilyen sok és sokféle motort még egyik parádénkon sem láttam, csak kapkodtam a fejemet. Külön öröm volt, hogy komplett klubok illetve motoros társaságok jöttek ki. A ducatisok olyan motorokat hoztak el, hogy könnybe lábadt a szemem, az Ékszakai Motorosok pedig annyian voltak, hogy önmagukban kiadtak egy lájtos motoros találkozót.Csak biztatni tudok minden márkaklubot, baráti társaságot, motoros klubot, legközelebb jöjjenek el ők is, mutassák meg magukat.
Ha minden jól megy, idén még lesz egy Parkoló Parádé, remélem akkor is szép időnk lesz, ha nem is ilyen tökéletes, napsütéses, pólóban kóválygós. Amint biztossá válik az időpont, tudatjuk mindenkivel. Én már alig várom.
A képekre kattintva a galériába lehet jutni – aki kint volt keresheti magát vagy a motorját, aki nem tudott eljönni, annak talán egy kis kárpótlás végignézni a gépeket.
Rászálltak a rendőrök a robogósokra
Tegnap este Budapesten, a Szabadság híd budai hídfőjénél ellenőrizték a robogósokat a rendőrök. Két motoros járőrrel találkoztam, akik éppen egy ötvenesként, tehát rendszámtábla nélkül használt Vespa ET4 125-öt nézegettek. Aki azt hiszi, hogy egy ilyen rendőri ellenőrzést könnyű megúszni, ha levakarjuk a robogó hengerűrtartalmára utaló jeleket a burkolatról, az jó ha tudja, hogy amikor odaértem bringával, már ki volt emelve az ülés alatti sisaktartó vödör és a rendőrök elemlámpával keresgélték a számbeütéseket a blokkon, illetve nézegették a gép vázszámát, mivel ebből is kiolvasható a hengerűrtartalom, bizonyos esetekben.
A rendőrök nem nyilatkozhattak, de nem lennék meglepve, hogyha mostanában egyre többször tartanának hasonló ellenőrzéseket, és nem csak Budapesten. Hallottunk is ilyesmiről, állítólag vidéken néhol még a gépek végsebességét is ellenőrizni tudják. Egy segédmotor legnagyobb tervezési sebessége 45 kilométer per óra, mármint a törvény szerint. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál megint napirendre került az ötven köbcentisek rendszámosításának kérdése, még mindig nem találják a Béke téri bankrobbantót, aki egy rendszám nélküli, vélhetően százhuszonöt köbcentis enduróval menekült immár kilenc hónapja, illetve pár hete a szerkesztőség előtt tépték ki egy nő kezéből a táskáját, aki nem sokkal korábban több millió forintot vett fel a Flórián téri OTP-ben. A támadó robogósokról csak annyit tudunk, hogy az egyik talán szürke színű volt, a másik meg mintha fekete lett volna. Egyiknek sem volt rendszáma és bár két autós is utánuk eredt, esélyük sem volt elkapni őket.
Nincs ki a négy kereke!
Tíz éve simán elment volna egy sci-fi filmbe, és szinte biztos, hogy aki ezt lerajzolta, nem a klasszikus Vespánál kereste az ihletet.
Persze nem mondom, hogy becsukta a szemét, amikor megjelent a Piaggio MP3, de az igazság az, hogy a Yamaha Tricity futóműve más megoldású és az egész felépítmény sokkal kisebb - főleg keskenyebb - mert itt abszolúte cél volt, hogy a normális robogószélesség megmaradjon.
Mert városi jármű. A koncepció az, hogy aki nem rutinos, nem érzi, nem szereti a két kereket, az is biztonságosnak és stabilnak érezze. Azt már csak én teszem hozzá, hogy aki meg rutinos, nagyon mókásnak fogja tartani.
Az első benyomásom az, hogy nem érezhető, hogy három kerekű, csak az, hogy nagyon stabil és nagyon jól fordul. Nem, nem trike ez, nem áll meg a lábán, ugyanúgy viselkedik, mint egy robogó, de ilyen robogó kétkerekűben nincs.
Van persze hátránya is, a szigorú városi szálfa üléshelyzet, de hát ez egy városi motor.
125 köbcenti, 11 lóerő, kis fogyasztás, teljes értékű műszerfal, szélvédelem, UBS kombifék, ilyesmiket tud. Halványan lassabb, mint egy szokásos 125-ös, de elégnek tűnik.
Lehet egy kerékkel több? Teszt hamarosan.
Kemény vagy?
Ha a világ legkeményebb motorversenyeit akarjuk sorra venni, sokaknak egyértelműen a Man-szigeti TT-viadal jut először eszébe. Azonban nemcsak az utcai motorosok, hanem a krosszosok és endurósok között is vannak olyanok, akik igazán elvetemült helyszíneken teszik kockára életüket évről évre. Az ő versenyük ráadásul itt van a szomszédban: az ausztriai Erzberg Rodeóról van szó.
A résztvevők száma rendszerint ezres nagyságrendű, igaz, köztük sokan heccből indulnak, különféle, a célra teljesen alkalmatlan motorokkal. A profik azonban nagyon is komolyan veszik, mindent megtesznek a győzelemért a szinte függőleges partfalakkal, természetes és mesterséges akadályokkal nehezített pályán. Idén a brit Jonny Walker ért célba elsőként – ő 2012 után másodszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára KTM motorjával.
A 2014 nyár eleji futamot pedig most teljes egészében megnézhetjük Walker sisakkamerájának köszönhetően. Elmondva-leírva sokszor szinte elképzelhetetlen, milyen is húsz centivel a szakadék széle mellett egyensúlyozni, átvágni a kiszámíthatatlan mélységű pocsolyákon, roppant sziklákon. Nem tudjuk azt sem átérezni, hogy milyen lehet, amikor a meredek emelkedőn felkaptatva már csak a centikre a képünkbe mászó fotósok akadályoznak a továbbhaladásban.
Egy biztos: ezek a srácok arra a néhány percre-órára nem ismernek félelmet, csak az adrenalin és a győzni akarás hajtja őket. Mi pedig ezzel a videóval kicsivel közelebb kerülhetünk ahhoz a hangulathoz, feszültséghez és küzdelemhez, amit ők átélnek ott az erzbergi bányánál.
Fotók: jonnywalkerracing.co.uk
Gyere, mutasd meg a motorod!
Most szombaton, szeptember 27-én Totalcar Parkoló Parádé. Sokan jönnek majd autóval, de nagyon örülnénk, ha minél többen érkeznétek motorral, robogóval is. Aki volt kint akármelyik Parkoló Parádén, tudja, zseniális hangulatú, laza, mindenféle kötöttségektől mentes rendezvény, ahol senkit nem érdekel, hogy milyen márkájú, hány éves a géped, ötvenes, vagy ezerötös.
A Parkoló Parádén csak egy számít: mind imádjuk a motorokat, autókat. És éppen ezért szívesen megnézzük a másik féltve őrzött öreg japánját, vadonatúj BMW-jét, átalakított Harley-ját, restaurált Pannoniáját, Nem számít, hogy gyári, vagy faragott cafe racer, chopper, fun bike, vagy patkány. Gyere el, mutasd meg mid van, beszélgess a hasonszőrűekkel, tágítsd a látóköröd, és nézzed meg azokat a motorokat is, amikre te nem vágysz, de más rajongásig imád.
Egy kis szerencsével jó időnk lesz, és egy kellemes, napfényes őszi délutánt tölthetünk el együtt. Ha esetleg nem lesz szép az idő, akkor se maradj otthon, a Hungexpo egy komplett pavilont a rendelkezésünkre bocsát, lesz büfé, totalcaros relikviákat vásárolhatsz nálunk - póló, bögre, Égéstér-epizódokkal teletömött, sörnyitóként is használható pendrive.
Délután kettőtől várunk mindenkit, Szeptember 27, Albertirsai út, IV. kapu, 14.00 - 17.00.
Megint forradalom - itt az indiai Harley
Hivatalosan is bemutatták a magyar sajtónak a legújabb és egyben legkisebb Harley-Davidson modellt, a Streetet. Amit midenki csak indiai Harley-ként emleget, de nem teljesen joggal, hiszen az észak-amerikai piacra Kansasben készülnek a hétötvenesek és ötszázasok. A világ minden tájára viszont tényleg a H-D indiai gyárából, Bawalból szállítják őket, így a magyar piacra is ezek érkeznek – pontosabban hozzánk csak a Street 750 jön.
A blokk a már 2001-ben bemutatott V-rod motorjának a kistestvére, így ez is büszkén viselheti a Revolution nevet. A hétötvenes, hatvan fokos hengerszögű, folyadékhűtésű vékettes 53 lóerőt és 64,9 Nm nyomatékot tud, az ötszázasról nem sokat tudni - a fene tudja miért, de sehol nem találtam teljesítmény adatokat. Mindegy is, úgysem lehet nálunk kapni, megvagyunk az infó nélkül.
Rapkay Zoli, a H-D Budapest szervizvezetője nagyon lelkesen beszélt a motorról, ami az ő pozíciójában nem meglepő. Hamarosan mi is kipróbálhatjuk a motort, most azonban csak tapogatni, méregetni, meg üléspozíciót próbálni lehetett. Ha tényleg annyira jó vezetni a motort, mint ahogy Zoli áradozott róla, hiba volt csak statikusan megmutatni, mert így az ember tényleg csak a látvány alapján mond véleményt.
A Trafiq-ban nem tudtak olyan félhomályt csinálni, hogy az ember kritikusan vizslató szeme ne szúrta volna ki az utóbbi idők leggagyibb részleteit a motoron. A lábtartó vázát, mint ha egy kazánlemezből vágták volna ki és hajlították volna formára, a fékpedált (szintén kazánlemez) olyan hegesztési varrattal rögzítették a tengelyére, hogy az még nekem is ciki lenne. A tank előtt kábelrengeteg és csatlakozó-dzsungel, a kormánykiflik felülete a Riga-mopedek öntvényét idézi fel.
Érthetetlen részletek, mert közben a blokk minden alkatrésze gyönyörű, a felnik peremén a fényezés után mart díszítő elem, a légszűrődoboz felirata és díszítése is csinos, a hűtőtakaró és a hátsó idom körüli műanyagok is jó minőségűnek tűnnek. Persze, erre egy igazi Harley-rajongók csípőből tüzelve mondják, hogy ember, ezek a nem szép alkatrészek csak ideiglenesen vannak rajta, mindenki lecseréli valami custom-cuccra. Így biztos. Mindenesetre a Company-nál nem bíznak semmit a véletlenre, még piacra sem került a motor, de már több, saját átépítést bemutattak, méghozzá nagyon pofás darabokat faragtak a kis Harley-ból. Itt a videó, mindenki kiválaszthatja a neki legjobban tetszőt.
Én egész este nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a Harley most tart ott, ahol a japánok úgy harminc éve. Persze, ebben most semmiféle negatív vagy pozitív felhang nincs, pusztán ténymegállapítás. A nyolcvanas évek elején pontosan ilyen méretű, jellegű csoppereket szállítottak Amerikába. Éppen a Harley miatt vezettek be akkoriban olyan védővámokat, amik a hétszáz köbcentinél nagyobb motorokat sújtották. Ekkortájt jelent meg a Suzuki VS700 Intruder, Honda VT700 Shadow, a Kawasaki VN 700 Vulcan, ezek mind vékettes, folyadékhűtésű kis csopperek/krúzerek voltak, kimondottan az amerikai piacra hétszázasítva. Ezek a világ más piacain hétötvenesek voltak.A Harley-t nem védővámok, hanem a piacok működése késztette, hogy kifejlessze ezeket a „kis” motorokat, amik méretben és árban is a 883 Sportster alá kerülnek.
Nagyon kíváncsi vagyok, milyen a Street az utcán. Ha rajta ülök, úgysem látom a lábtartót, a tank takarja a kábeleket is, csak az számít, milyen motorozni vele. A jégen csapató vagányokat elnézve jó lehet. Vagy csak ez is a tökéletesen működő Harley-marketing által keltett illúzió? Meglátjuk.
A legszerencsésebb motoros?
Nehéz megmagyarázni az alábbi videóban látható teherautós viselkedését. Emberünk az út mellett parkolva egyszer csak gondolt egy merészet, és úgy döntött, megfordul a kétszer kétsávos úton. Azt azonban egy pillanatra sem észlelte, hogy mögötte, a belső sávban érkezik egy motoros.
Sínek közt motorozol? Hülye vagy?!
Aki látott már vonatsínt közelről, esetleg sétált is a talpfák közt, tudja, meglehetősen hülye ötlet itt motorozni. Hiába ül az ember valami endurón, aminek hosszú a rugóútja, ha egy talpfa, vagy nagyobb kő megdobja az embert, a két sínszál közt kevés a hely korrigálásra- És a vagy tíz centi magas sín biztosan megvezeti a kerekeket, akkorát lehet taknyolni, mint az ólajtó.
Az idiótának levés minősített esete, ha nem elhagyatott szakaszon teszi valaki kockára a testi épségét, hanem láthatóan forgalmas sínpályán, lehetőleg kanyarban. Mint ez a két barom. Mert nincs mit szépíteni rajta, ezek idióták, és nagyon hálásak lehetnek a sorsnak, hogy ennyivel megúszták. Csak abban nem vagyok biztos, hogy tanultak is a dologból.
Ilyen bukás márpedig nincs
Kevés töményebb adrenalinlöket létezhet annál, mint amit egy gyorsulási motorversenyző él át a rajttól a célig. Ez nagyjából nyolc másodperc negyed mérföldön, azaz hosszabb mint egy átlag férfi orgazmus, és simán lehet, hogy van olyan jó. A tempó irracionális, ha elesel, vége. Na, nem feltétlen az életednek, de jó néhány hámsejtednek egészen biztos, mert nincs az a védőruha, ami megment egy csúnya égéstől száz méter aszfalton csúszás után. Aki felül egy ilyen gépre, az minimum bátor és őrült egyszerre, sőt, ennél ide több kell. Olykor egy nagy adag szerencse sem árt, mint ennél az esésnél, ahol a motoros meghekkelte a halált.
Azt hiszem, az ilyen helyzetekre mondják: ha gyakorolnák is, százból egyszer, ha összejönne. Az élet nagy rendező, a potyautas meg nagy mázlista. Legalábbis ebben az esetben, ahol könnyebb sérülésekkel megúszta: csak a csizmát kellett levágni a motoros lábáról (enyhén durva kép a sérült lábról a linken). A szürreális baleset a Santa Podon történt, a legendás angol gyorsulási pályán, amit nemrég mi is bejártunk.
Nyolc másodperces negyedmérföldért nem kell Angliáig menni, most szombaton például elég Kiskunlacházáig, ahol a Poco Loco Magyar-Szlovák Autós és Motoros gyorsulási versenyt rendezik.
A motor elé még beférünk?
Szánalmas, hogy ezt a cikket már meg akartam írni, és most már konkrét apropója is lett a baráti körömből. A motorosokkal szemben sok dolog jobb, mint régen, de mindig akad egy-két súlyos homályökör és nagyon bajt tudnak csinálni.
Sajnos az utóbbi időben divat lett a "ez csak egy motor, még kiférek" attitűd.
Elhiszem, hogy mindenkinek berögzült a fejébe az a mese, amelyben a gyalogosnál gyorsabb a biciklis, biciklisnél gyorsabb a motoros, a motorosnál gyorsabb a teherautós, a teherautósál gyorsabb a személyautós, de a leggyorsabb a csiga, mert amikor leeresztik a sorompót, a csiga tud csak átmenni alatta. Csakhogy a sztoriban több gyenge pont is van, ha a realitást nézzük és egyáltalán ne ragadjunk le ott, hogy a csigát elüti a vonat, mert eleve csak egy hülye megy ki a sínekre tilos jelzésnél.
A valóságban ugyanis a motornál nem gyorsabb egyik nevezett jármű se, ugyanis szép csendben elhagytuk az 1960-as éveket. Egészen hiperdrága szupersportautó magasságokba kell menni, hogy valami gyorsabb lehessen egy motornál.
Így azt feltételezni, hogy a motor elég még ki lehet gyorsan slisszolni, mert a motor egyfajta autónál lassabb jármű, baromi nagy tévedés. Még csak nem is olyan nagy, mint amikor dízel helyett benzint tankolunk vagy fordítva és gajra megy a motor, mi meg sírunk, hogy de sokba lesz ez - hanem olyan, amibe egy ember nagy eséllyel belehal.
Nyilvánvaló, hogy az elsőbbség kérdésén túl mindkét félnek lehet felelőssége. Az elsőbbség megadása nem azt jelenti, hogy nekünk fél napig kell rostokolni a mellékút táblája előtt, megvárva, amíg 5 kilométeres körzetben nem jön senki. Ki lehet hajtani a közeledő jármű elé, ha nem kényszerítjük hirtelen fékezésre és irányváltoztatásra.
(Kissé félve írom le, hogy a városi közlekedésben az elsőbbséget élvező fél gázelvétele még bőven belefér, sőt, nem beletaposni és anyázni kéne, hanem segíteni a másik felet, tehát elvenni a gázt, hadd kanyarodjon ki nyugodtan.)
De hogy miért a motorosok elé kell kihajtani és miért féktávra, azt fel nem foghatom.
Csak az a magyarázatom van: túlságosan berögzült a fenti mese. Nem fogjuk fel, hogy a motor nem alsóbbrendű jármű és nem egyenlő a pöfögő Komár mopeddel.
Pedig a valóság pont fordítva van: nemhogy a motor gyorsabb, hanem igen sok motoros van olyan barom, hogy megy, mint az állat. Annyira gyakori ez, hogy erre kell számítani, nem arra, hogy a motoros lassan jön. Motorok elé kihajtani potenciálisan veszélyes!
Sok motoros halt meg a főútvonalon ezerrel tépve, mert kifordultak elé. Védhetetlen helyzet, mert lehet, hogy amikor megkezdték a manővert, még nem is láthatták őket. Ilyenkor elméletileg nem biztos, hogy a sztereotip Skodás/Suzukis papa a vétkes.
De ez nem igazolja azt, hogy szabályosan közlekedő motoros elé miért fordulnak ki. Mert kifordulnak. Ha gyorsan megy, ha lassan megy, a motoros elé kifordulnak, mintha nem lett volna már több ezerszer a hírekben, hogy ebbe motorosok haltak bele.
Az 5-ös főúton nemrég olyan nyolcvannal haladtam a megengedett 90 helyett - ez olyan főút, ahol ki van táblázva, hány motoros halt meg mostanában. A robogós kajafutár (!) vágott ki elém úgy, hogy ha pont 90-el jövök, simán telibe kapom.
A 4-es - szintén jó hírű - főúton a körforgalom előtt 300 méterre egy gumicsónakkal a tetején parkoló személyautó gondolta úgy, hogy pont előttem, a motoros előtt kell megfordulni az úton. Szépet radíroztam, hogy ne álljak bele az ajtajába. Nemhogy annyi agya nem volt, hogy elmenjen a körfogalomig, hanem egyenesen a motoros elé kellett kifordulnia, nyílegyenes útra, ahol a donorok általában ezerrel húzzák neki. Ha akkor én egy átlagos GSXR/R6 huszár vagyok, már a föld alól írom ezt a posztot.
Pár napja egy családdal megrakott személyautó gondolta úgy, hogy elém még simán kifér. Ezt is csak vészfékezéssel tudtam elkerülni.
Volt olyan eset, hogy a sorban haladtam az autókkal, megfelelő távolságra, pontosan olyan pozícióban, mintha magam is autó lennék. A mellékúton várakozott az autós, egészen addig, amíg oda nem értem, mert úgy gondolta, elém még kifér. A fékezés intenzitásától az utasom a nyakamba borult, alig tudtam megtartani a motort, hogy ne essünk el.
Ezelőtt alig 5 kilométerrel hasonló eset női vezetővel, szinte pontosan ugyanígy: autókkal együtt haladok, elém még biztos kifér, csak itt balról kaptuk az áldást.
Kiragadott példák? Igen, mert ezekre emlékszem. De a probléma szinte napi szintű.
Kemény töke van Zolinak
Mindezen balesetek elkerülését nem annak köszönhetem, hogy a megengedett sebességgel közlekedtem vagy még alatta, hanem annak, hogy már paranoiás vagyok: minden becsatlakozó úton vagy út szélén álló autóra nagyon figyelek, elveszem a gázt és fék-készenléti állapotba helyezem a az ujjaimat a féken.
Soha nem megyek el csak úgy egy autó mellett sem, pláne nem húzom neki, mint az állat az elsőbbségem tudatában. Mindig, mindenhol számítok rá, hogy kijön elém valaki. És ezzel együtt cseppet sem érzem azt, hogy nem vár rám a kaszás valahol.
Tegnap Asesso Zoli barátom élesben tesztelte a saját gyártású térdvédőit. Zoli olyan óvatos motoros, hogy robogótesztnél ha jött utánam a VFR-jével, képes volt lemaradni, ha úgy ítélte meg, hogy felesleges kockázat előzgetni. Pedig én se húzom neki, meg egy robogónak hiába is húznám.
Mérget vennék rá, hogy milliméterre szabályosan haladt, nyílegyenes úton. Szemben jött egy kisteherautó, aki balra akart kanyarodni, behúzódótt a felezővonalhoz és indexelt. Zoli haladt tovább nyugodtan hiszen elsőbbsége volt, de a kisteherautós úgy ítélte meg, hogy még befér elé. Bármennyire is próbált jobbra húzódni Zoli, nem fért be. Védhetetlen helyzet. (Hasonló ehhez a szituációhoz, csak itt a tempó miatt a motoros volt a hülye.)
Teljes felszerelés, protektoros dzseki, motorcipő, sisak, kesztyű, térdvédő mellett ez két csuklótörés, az egyik nyílt, azaz maradandó sérülés és hónapok múlva fog tudni egyáltalán segget törölni. De legalább a térdének kutya baja. A VFR romokban, a kisteherautós "nem ismeri el" a felelősségét - mert bizony az autósok nagyjából 99%-a ilyen gerinctelen és nem érti, hogy ez itt büntetőügy, nyomozás lesz, bíróság, és tök felesleges hazudozni meg bohóckodni: minden kiderül.
Mindez azért, mert a motorosok elé még beférünk.
Nem fértek be, kedves autósok! Sokszor látom a tétova, kapkodós igyekezetet, ahogy próbáltok kislisszolni, mert ez csak egy motor. Nem tudom, honnan lehet eltanulni ezt a sík buta viselkedésmintát, amivel elbagatellizálunk egy ilyen manővert, mert ez csak egy motor.
Kórházi koszt
Mindez még csak nem is az az elképesztő, lassan Mad Maxbe forduló közlekedési arrogancia, amit nap mint nap látok. (És ami ellen mellesleg a rendőrség nem tesz semmi. Így ahogy mondom: semmit.) Ez csak egy kicsiny példa a nemtörődömségre és az önzőségre. Mert ott, abban a pillanatban rohadt fontos, mert nem tudunk fél percet várni.
A motoros persze ráér várni egy hetet, mire kiengedik a kórházból, meg a felépülésre - ha felépül - egy évet.
Lassan húsz éve motorozom Budapesten (ebből az első három évet futárként) és elmondhatom, rengeteget javult a helyzet az autós-motoros kapcsolatban. De az utóbbi időben elindultunk visszafelé: kevesebb hülye van, de azok extrémebbek. A helyzet paradoxona pont az, hogy a normális, udvarias, motorosokat elengedő autósból már nagyon sok van, de emiatt veszélyesebb az a néhány idióta, mert nem számítunk rájuk. El sem tudjuk képzelni, hogy normálisan jövünk egy úton, bekapcsolt lámpával és egyszer csak kifordulnak elénk.
De fel kell készülni rá, mert az átlag, vagy annál rosszabb autós nem tudja beleélni magát a motoros helyzetébe, nem elég felkészült ahhoz, hogy átlássa a forgalmi szituációt. Sőt, lehet, hogy bambul és észre sem vesz!
Mondtam Zolinak: ideje szerencsejátékra váltani
Ezt a cikket kéne továbbküldeni, meg megosztani - különösen a katasztrofális, homály női sofőröknek - nem az aktuális cuki kismacskát, meg hogy melyik agyhalott öntözi magát éppen jéggel. Mert ha valahogy beletesszük ezt az információt a fejekbe, ezzel tényleg meg lehet menteni egy-egy normális motorost.
Csak képzeljük magunkat kicsit a helyükbe: milyen lehet megrokkanni/meghalni, mert mi éppen annyira türelmetlenek voltunk. Mi, motorosok szeretnénk még élni, lehetőleg testi épségben. Köszönjük a lehetőséget!
Bázisugrás motorral?
Brad O’Neal tizenkét éves korában kezdett arról álmodozni, hogy motorral visz véghez egy bázisugrást. Tisztában volt vele, hogy nem ő lenne az első motoros, aki ejtőernyővel a hátán ugrat bele egy szakadékba, ezért vitt egy csavart a történetbe: sík területen, mindössze egy rámpa segítségével kivitelezte az ugrást.
Gyakorlásként persze egy szakadékban is kipróbálta magát, azonban sokkal nagyobb kihívást látott abban, hogy egyetlen meredek rámpa segítségével érje el azt a magasságot és sebességet, amelynél már kinyílik az ernyő, és biztonságos lesz a földet érés. Az ugrás alapos felkészülést és tervezést igényelt, a sikert pedig nagy ováció kísérte, egyszerre feltörtek az érzelmek Bradből. Ilyen az, ha valaki valóra váltja saját, nem szokványos gyermekkori álmát.
Guruló sámli, szükségből. De szép!
Az elmúlt évekre visszatekintve, nehezen tudom felidézni azt a korszakot, amikor én voltam a Totalcar legnagyobb járműszédelgője. Időközben alfás/volvós/audis/alfás/béemvés Pista és mercis/béemvés/fiatos/bogaras Tibby átvette tőlem a stafétát, és akkor ne is beszéljünk Göbi zűrös szédelgéséről a többféle Bogáron a kompakt BMW-ken át, Mercedesen átívelő, majd Bogarakhoz visszakanyarodó, öreg Fiatokkal fűszerezett, viharos elmúlt éveihez, Sipi urat pedig már tényleg követni se tudom. Én magam utoljára a Honda Spacy-t vettem a fenti nagy szerkesztőségi járműviharok alatt, azaz majdnem pontosan három évvel ezelőtt. Azóta ülök a fenekemen, azaz a járműveimen. Hogy miért nem váltok? Egyrészt, a Ponton után örülök, hogy kicsit levegőhöz kezdünk jutni, másrészt meg – minek?
Vespát bírod?
Szeptember 5-én, most pénteken, a Gellért téren találkoznak azok, akiket nem tántorít el a Halálos Horpadás, akiknek nem kezd el remegni az ajka széle, ha arról kérdezik, hogy és mondd Dani, mennyit evett a rendbe rakott Vespád? És menyibe is volt végül, mielőtt eladtad?
Nem mindenki jár úgy pórul a vespázással, mint mindannyiunk Zách Danija, sőt, minden bizonnyal csak kellemes emlékek fűzik őket a legendás robogókhoz. Talán karácsonyi vespás-sztorijuk is van, na nem olyan, mint Csikósé, hanem tényleg kellemes,nemőrjöngős, inkább mosolygós-dolcsevitás. Gyanítom, ők vannak többen, méghozzá sokkal többen, máskülönben hogy a pékbe lenne ilyen sok lelkes rajongója a márkának. A magyar fanek rendszeresen találkoznak, a Vespa-klubban pezseg az élet. Ötödikén a nyarat búcsúztatni jönnek össze, és az idei fotópályázatuk eredményét is a Palack Borbárban hirdetik ki. A kiállított képek mellett hosszasan lehet szorongatni a boros- és fröccsös poharakat, illetve a nem borozó Vespa rajongóknak köszönhetően a felsorakozott motorkákon legeltetheti bárki arra járó a szemét.
Vespám ugyan nincs, és sajnos a borokhoz pont annyit értek, mint a csillagászathoz –megismerem a Göncölszekeret, és (szigorúan csak látvány alapján)meg tudom különböztetni a vörösbort a fehértől – ha nincs más fontos elfoglaltságom, én is elmegyek az este hatkor kezdődő Nyárzáró Jamboree-ra. Kíváncsi vagyok, hány Moddal hoz össze a szerencse, járnak-e majd arra Rockerek, és ha igen, lesz e balhé.
Ebédelj motoron
Eddig elkerültek minket ezek a videók, de most belefutottam a KFC ügyes anyagaiba. Ha nem tudsz olyan élethelyzetet elképzelni, amikor ne vennél szívesen magadhoz pár csípős csirkeszárnyat, neked találták ki a KFC pohártartóba is berakható Go Cupját. A marketingeseknek mindenesetre jó a fantáziája, meg is mutatták mennyire.
Most már annak sincs akadálya, hogy több tíz méterre felugratva, hátraszaltó közben is betolhass a szádba pár csirkefalatot.
Vagy esetleg hegyről lefelé gurulva, drift trike-okkal bohóckodás közben is csillapíthatod az éhségedet:
De most komolyan, ettél már motoron ülve? Én az osztrák túrán csokit majszoltam.
Az egyik legjobb dolog motorosoknak
40 fokban ennél jobb lábbeli nincs
Egyéni ízlés kérdése, hogy ki mit húz a lábaira motorozáshoz. (Nyilván itt nem a szandira meg a papucsra gondolok, ilyesmit épelméjű ember nem vesz fel motorozáshoz.) Nekem van motoros csizmám - de nem szuperbájk robotlábcsizma -, van masszívabb motoros bakancsom és van motoros cipőm is.
(Tavaly meg marhabarom módon nem vettem meg 100 dollárért azt az amúgy nagyon pöpec Harley-Davidson motoros csizmát, amit nem máshol, mint a Hollywood Boulevard-on találtam az Arnold Schwarzenegger csillagot keresve. Igen, jól érted: Los Angeles, Hollywood, eredeti Harley Davidson és 100 dollár. Én meg sajnáltam rá a pénzt és féltem hogy nem fér be a bőröndbe.)
A motoros cipő egy filléres cucc, ami még nevetségesebbé teszi, hogy sokan sportcipőben meg papucsban bohóckodnak. Konkrétan a Bázis Motornál vettem a Probiker Active motoros cipőmet, akkori áron 10 ezer Ft alatt, ma nyilván valamivel több.
Baromi praktikus: könnyű, kényelmes, lehet benne gyalogolni és nyilván van némi tartása. Azaz a bokádat is fogja, valamint nem esik le az ember lábáról, mint egy sportcipő. Mivel magas szára van, fent egy tépőzáras keresztpánt fogja, a gyakorlati használatban ezt kell ki-be zárogatni, a fűzős részt én sosem piszkáltam. Kényelmes és egyszerű a fel-levétel.
Az orr részen felül meg van erősítve, hogy ne koptassa ki a váltókar. Ez szimmetrikus megoldású, azaz mindkét cipőn van ilyen rész, ami jól jöhet, ha Angliában motorozol, hátha ott a másik oldalon van a váltó, haha (mint ahogy sok régi angol motoron, de olasz típusokon is ott van).
Nemrégiben felfedeztem pár fehér foltot az oldalán, gondoltam kikopott az anyag.
Meg kell mondjam, sokat használtam - ez volt a kedvencem - és kapott nem csak gyaloglást, utcai motorozást, túrát, de néha sarat és terepezést is. Ehhez képest nem nagyon ápolgattam, igazából nem is emlékszem, hogy tisztítottam volna. Ráadásul hidegben sem fáztam benne, rövid útra, városon belül simán elég volt, így kapott latyakot is rendesen.
Ahogy jobban megnéztem, nem a festék kopott ki az anyagból, hanem már foszlik az oldala, gyakorlatilag itt-ott kilyukadt, úgyhogy ideje lenne kidobni. A kérdés itt az ár/teljesítmény: nem is emlékszem, hány éve vettem már. Az biztos, hogy 3-4 (!) motorral ezelőtt, még a Thunderace-emhez, amikor újra motorozni kezdtem. Azaz simán kibírt 4-5 évet, nem kímélős üzemmódban.
Van benne kilométer
Mennyi reális élettartam? Gondolkozzunk csak higiéniai kérdéseken: nem örök életre veszünk cipőt és csizmát, hiszen kívül szennyeződik, kopik, belül büdöslábúaknak egyenesen erjed. Ebben az árkategóriába főleg ildomos 2-3 évente cserélni, csakúgy, mint sisakot. Épp ezért nem vagyok a használt cuccok híve.
Már itt is megvolt
Annak ellenére, hogy a cipőm kapott rendesen, még mindig nem fogom kidobni. Kimosom, majd kocsim a csomagtartójába kerül vész esetére, mint ahogy ott van "lejárt" sisakom is. Sosem lehet tudni, mikor kell hirtelen motorozni!
Ennyi pénzért ennyit kibírt és még mindig használható valamire. Van még kérdés?
Ha két béna srác így ellopja a motorodat, adj fel minden reményt
A héten több alkalommal (Zách Dani cikke, rádióbeszélgetése; egy RSVPTC) foglalkoztunk a Totalcaron a hazai autólopással. Rablótrükkökről, megelőzési tanácsokról volt szó; többek közt arról, hogy hol parkoljunk egy lakótelepen, vagy arról, hogy mennyit segít a biztonsági kamera és az állandó gyalogosforgalom. Aztán jön ez az orosz videó, és minden logikát borít. Íme, egy motorlopás a kiötléstől a megvalósításig. Fényes nappal, egy járda és egy autóút között, kamerák alatt.
Via: English Russia
Nem kisgatya
Tóth Zolit motoros berkekben mindenki csak Tottiként ismeri, aki pedig nem, nos, az tudja, hogy Totti azért elég ügyesen üli meg a motort. Ha húzós vagy csücskös tesztmotort kapunk, akkor vagy ő, vagy Ender baba segítségét kérjük, a BMW überbrutál szupersport-motorjára is Zolit ültettük rá, született is belőle egy remek cikk.
Zoli az életművészet sajátos formáját űzi, egy egész belevaló srác, legalább annyi kritikussal, ahány rajongóval, de azt meg kell hagyni, hogy még a legpuhosabb barlangi troll sem vitatja, hogy alkalomadtán azért odaáll, ahová ember kell, nem kisgatya. Ahhoz képest, hogy mostanában sokkal kevesebbet versenyzik, azért egy harmadik helyet még így is megcsípett ezzel a produkcióval.
Szép volt, öregem, látjuk, nem bírsz magaddal még most sem. Gratula a gépházból!
Végre vezetek!
Amikor a korlátlan motoros jogsi megszerzésére adtam a fejem, az első tapasztalataimat az e-learninges KRESZ-oktatásról írtam. A tananyag felépítésével és magával a rendszerrel alapvetően elégedett voltam, de azt már akkor is tudtam, hogy a valódi értékmérő majd az éles vizsga lesz. Csakhogy a tanfolyam befejezését követően bő egy hónapot kellett arra várnom, hogy próbára tehessem tudásomat.
A rendszerből ugyanis időközben eltűntek a lakóhelyem közelében működő autós-motoros iskolák, így csak átjelentkezéssel tudtam helyben folytatni a jogsiszerzést. Az e-learninges képzést gondozó e-Educatio ügyfélszolgálatán az első pillanattól kezdve nagyon segítőkészek voltak, hamar megkaptam a szükséges nyomtatványokat. A papírokat kitöltve és visszaküldve aztán viszonylag gyorsan megérkezett a tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás is. Miután ezt az új képző szervnél leadtam, nekik is maradt még papírmunkájuk és levelezni valójuk - így szaladt el az a bizonyos bő egy hónap.
Miután megkaptam végre a vizsgaidőpontot, néhány tesztet kitöltöttem, de nem is igazán volt időm arra, hogy túlzásba vigyem a gyakorlást. Ahogy évekkel ezelőtt a B kategóriánál, úgy most is kaptam persze olyan kérdéseket élesben, amivel korábban nem találkoztam. Ezek egyike ráadásul olyan volt, ami a tananyagból sem rémlett: Önök tudják, hogy az alábbi táblával jelölt útszakaszra behajthat-e kerékpáros?
Na, én nem tudtam. Így lett az elérhető 75-ből 74 pontom. És akkor álljon itt a magyarázat, hogy miért is az igen a helyes válasz.
(14) Ha az (1) bekezdés n) pontjában említett jelzőtábla alatt "Kivéve engedéllyel", "Kivéve taxi", vagy "Kivéve.....(tömegközlekedési vállalat)" feliratú kiegészítő tábla van, az útra engedéllyel rendelkező vagy a kiegészítő táblán feltüntetett járművel, továbbá kerékpárral és állati erővel vont járművel szabad behajtani. Az engedélyt az út kezelője adja ki, a korlátozással érintett területen lakó, ott telephellyel rendelkező, vagy oda (onnan) áruszállítást végző természetes személy, jogi személy és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság részére. A (12) bekezdésben meghatározott behajtási tilalom alól az út kezelője felmentést adhat.
A vizsga után aztán kicsit fel is pörgött a tanfolyam, szinte egyik pillanatról a másikra a rutinpályán találtam magam egy Yamaha Fazer nyergében. Persze korábban is ültem már motoron, tucatnyi robogót kipróbáltam már, a saját Simsonomon pedig a kuplung és a váltó használatát is gyakorolhattam, így mindössze két dolog volt nagyon szokatlan a Yamahán: az ereje és a súlya. Az első néhány elindulásnál teljesen át kellett gondolnom a finom gázadásról alkotott elképzeléseimet - a hatszázas azért nem ötvenes, na.
A motorosok járműkezelési vizsgáján - a kötelező ellenőrzéseken kívül - négy feladatot kell teljesíteni. Az első, úgynevezett alkalmassági feladatnál egy jókora nyolcas nyomvonalon kell végigtolni a motort. Ez elsőre egy kétmázsás dögnél nem könnyű, de hozzá lehet szokni, és nem is nevezném kimondottan haszontalannak. A további három feladatot pedig a bójákat kerülgetve kell végignyomni a pályán. A teljes mutatványhoz 15 perc áll rendelkezésre.
Az első feladat egy lassú szlalom, ahol a bóják között az irányváltoztatásainkat jelzésnek és hátranézésnek kell megelőznie. A megfordulást követően egy szűk folyosóba érkezünk meg, ahol 1 m/s sebességgel (3,6 km/h-val) haladva kell végiggurulnunk - elsőre talán ez a pálya legnehezebb része.
A második feladat egy gyorsabb szlalom, itt már kevésbé szűken manőverezünk, és a hátrajelzés-irányjezés sem szükséges. A pályavégi fordulónál egy nyolcast kell leírnunk.
A harmadik talán a legegyszerűbb: gyorsítás után egyetlen bóját kell kikerülnünk, a visszafordító után újra felgyorsítani, majd intenzív fékezéssel a kijelölt helyen megállni. Ezek a követelmények nulla nagymotoros rutinnal is megtanulhatók az előírt óraszám nyújtotta kereteken belül. A rutinpályás manőverezés egyébként a motornak és motorosnak is olyan igénybevételt jelent, ami a forgalomban természetesen egyáltalán nem jellemző, az első órákon rendesen meg is fájdultak a kezeim. A sikeres vizsga után azonban végre jöhet a forgalom.
Jobb félni mint megijedni?
Utálok youtube videókat mutogatni, de ez minden bizonnyal a hónap poénja lesz: állítólag arról adott interjút a nem túl bizalomgerjesztő motoros, hogy mostanában a környéken dolgozik, de fél, mert sok a motoros baleset errefelé.
Aztán miután körültekintően elindul, meglátod, hogy jogos volt-e a félelem.
Mondhatni: van csattanója.
Salakmotorral a hegyre? Hülyék ezek?
Látszik, a taurint is túl lehet adagolni. Különben hogy juthatna eszébe a redbullosoknak, hogy felzavarjanak két salakmotorost egy hegy tetejére? Ez nem pálya, itt nincs palánk, meg szalmabála, a külső íven egy dolog van, a szakadék. Még az a szerencse, hogy nem szerpentinen kellett veretniük, mert ezekkel a gépekkel a jobbra kanyarodás nem megy olyan könnyen...
Az igazat megvallva, azt gondoltam, már annyiféle extrém(nek tűnő) videót dob elém a net, sok újat, meglepőt ebben a motorsport témában nem tudnak kitalálni. Hát, most sikerült. De ezek után tényleg nehéz lesz olyan járművel félelmeteset csapatni, amit még nem volt virális videóban.
A Jawa California nem is létezik?
Kaptam egy olvasói levelet, a múltkori Jawa 350 hobbimotor téma kapcsán, amiben számomra új, fontosnak tűnő információk vannak. Úgy gondolom, a levél lényegi tartalma érdeklődésre tarthat számon. Kicsit talán a Simson Suhl sztorira hasonlító történet.
Nagyon megtettszett cikked címe, hiszen ott egy Jawa 350 California-t írtál. A cikk nagyon érdekes és nagyon tetszik, mivel nekem ennek a gépnek az utódja van (Jawa 350 Typ 638, alumíniumhengeres) és szeretem. Igazi cseh technika, cseh megoldásokkal (berugó-váltókar, közös bowdenes féklámpakapcsoló első és hátsó féknek, félautomata kuplungszerkezet).
Amiért viszont írok, az az, hogy megpróbáljak eloszlatni egy Magyarországon még a szocializmus idejéből származó tévhitet.
Jawa 350 Typ 634Az általad bemutatott motor egy Jawa 350 Typ 634, abból is egy későbbi altípus, hiszen krómdekni nélküli tankja és kis lámpafeje van. Ezt pedig a magyarok California-nak nevezik, mivel ugye az eredeti Californian-t (n-nel a végén) soha nem importálták Magyarországra.
Ebből a típusból jutott ugyan a cseh (szlovák) rendőrségnek néhány, de igazából Németországban és Hollandiában volt kapható a Neckermann által, valamint az USA-ban, ahova eredetileg szánták.
Itt én a Jawa 350 Typ 362 Californian-ról beszélek, aminek eredeti nevében is szerepel a "Californian" megnevezés. Ennek aztán volt 4 altípusa: az utolsó, 362-IV. számú modell különolajozásos volt, ami Jawa-ból nem létezett más motoron. (Csak CZ-ből).
Jawa 350 Typ 362 CalifornianÉrdekessége még a felhúzott kipufogó, a cross-kormány, a gázkarrögzítő csavar, valamint a csak ezen a modellen létező egyedi hengerfej, mely bordáinak teteje erősebben lejtett, mint a 634-es modelleken.
Állításaimban azért is vagyok ilyen biztos, mivel Édesapámnak és nekem van jó pár 350-es Jawa-nk. Egy 634-es felújításra vár, az én 638-asom pedig még üzemképes gyári állapotban van, és tavaly sikerült importálni egy 362-IV.-es Californian-t külföldről (hosszú út volt...), amely ilyen megnevezéssel (tehát Jawa 350 Typ 362) az egyetlen itthon, ami rendszámmal van ellátva - ezt a Közlekedési Hatóság vizsgabiztosa állította a rendszerük alapján.
Köszönet Gábornak!
Újoncként a felhők fölé
Az elektromos motorok tavalyi fölénye után kissé talán meglepetésként hatott, amikor idén június végén ismét benzines gép nyerte a legendás Pikes Peak-i hegyi felfutóversenyt. A Kawasaki ZX10R nyergében ráadásul Jeremy Toye személyében egy újonc ült, aki magabiztos, hat másodperces előnnyel zárt az élen.
Feje tetejére rakta a motort
Na kérem, így kell ezt csinálni. Indiában is vannak, akik ha messzire utaznak, nem ülnek végig a nyeregben, mert az fárasztó. A motort felpakolják, ők meg csak ülnek a kényelmes buszban, aztán a célnál lemálházzák a motort a csomagok közül, felpattannak a gépre, és már el is tűnnek a helyi forgatagban.
Csakhogy ez India, itt a motorszállítást sem úgy csinálják, mint ahogy azt mi megszoktuk. Mert a motort nem tréleren transzportálják, hanem a helyközi járatú busz tetejére teszik fel, a zsákok, bőröndök és dobozok közé. Oké, ezen nem lepődünk meg nagyon. De hogy viszik fel Indiában a busz tetejére a motort? Tisztára, mint egy automata gépsor, hiszen szinte emberi kéz érintése nélkül történnek a dolgok. Radzsif se nagyon fogja a motort, hiszen a kezeivel a létrába kell kapaszkodni. Ezért a fekete dögöt a feje tetején egyensúlyozza fel vagy négy méter magasba. Egyedül. Pedig a motort négyen emelték fel, és tették a feje búbjára rakott kis párnára. Az emberi test csodákra képes.
Úristen, nincs net!
Péntek estére elfogyott a mobilnetünk, ott álltunk a hegyek közt, készre csinált Csikós-poszttal, összekészített fényképekkel, kétségbeesetten, hogy mi lesz a tartalommal. Valószínűleg már nem szűz WiFi-sticket kaptunk a szállásadónktól, így mostanra ketyegett le róla az utolsó bájt is. Ausztriában nem (sem) olyan jó a WiFi-kínálat, mint nálunk, napközben több helyen is próbálkoztunk netet halászni, de sajnos nem sok sikerrel. Szerencsére volt lenn Schladmingban egy csinos étterem, ahol még csütörtök este vacsoráztak a többiek, és állításuk szerint olyan patent wifit vételeztek a vínersniccel mellé, hogy könnybe lábadt a szemük. Ezért szombat reggel egyenesen odagurultunk.
A Die Tischlereiben nagyon kellemes melange-okat és presszókat fogyasztva feltöltöttük a képeket, videót és posztot, majd szitáló esőben Gröbming felé vettük az utunkat, ahol a szombati körverseny zajlott. Épp csak leparkoltuk a motorokat, amikor meghallottuk az ősgépek üvöltését. Félsaroknyira álltunk meg a pályától (elkerített kis utcákon folyt a csata a századmásodpercekért), Csikós óriási önuralommal csak akkor kapott pánikrohamot, hogy ataúristenmindenrőllemaradok, amikor már mindent elpakolt a motorjának a csomagtartójába. Akkor viszont úgy tűnt el a semmiben, hogy csak egy szertefoszló szövegbuborék maradt utána a levegőben: „Szevasztok, mennem, kell, bocsi!”
Eszelős tekintettel fényképezte a Lolát, a McLarent, a Bentleyket, a Puchokat, és mindent, amit csak lehetett. Ez még csak a bemutató kör volt, amikor parádéztak egyet a kocsikkal, ezután jött az 1/100-as verseny. Jól látható volt, hogy sokan csak azért vesznek részt a versenyben, mert jó a hangulat, élvezik, hogy mehetnek az öreg gépekkel, az eredményre tojnak. Ők átszáguldottak a kapuk közt, keresztbe tették a Porschét a kanyarban.
Aztán egyszer csak vége szakadt az egésznek, indultunk ebédelni. Mivel a mai nap a motorcserékről szólt – na, nem a versenyzőknek, hanem mi cserélgettünk, kétkerekűket egymás között – Németh Gergő ráült a Danitól átszármazott Honda PCX-re, megnyomta az indítógombot... és semmi.
Tekert a hangtalan dinastarter, de egy pöff nem sok, annyi nem jött a kipufogón a vadonatúj Hondából. Némi tanakodás után rájöttünk, a motor az utolsó csepp benzinnel állt be a barkácsáruház parkolójába Gröbmingben. Sebaj, Dani a legkönnyebb, visszaült a PCX-re, a kút fél kilométerre volt, én a Burgmanról pedig simán eltoltam odáig a lábammal.
Furcsaságra derült fény a kútnál, a PCX tankja nyolc literes, és akkor most nézzék meg, mi van a képen, mennyit tankoltunk. Szóval – tényleg kifogyott, 294 kilométer után, tehát 2,7 liter a fogyasztás. Hegyen, völgyön, nyélen.
Délután, a környék egyik igazán jó kis étterem-hoteljében (az orrunk előtt tették fel a mezőny öt százelékát trélerre, valamint egy Hillman Imp-motoros Ginetta is állt a parkolójában) találkoztuk is egy versenyzővel, egy hiperkedves osztrák úrral, aki ötórai ebédünk után jött az asztalunkhoz, érdeklődve, mi szél hozott ennyi motoros magyart ide.
Magyarul szólított meg minket, meg is lepődtünk, hogy tud ilyen jól. Először szerénykedett, hogy hát sokat nyaralt nálunk, meg anyukája magyar volt, de aztán kiderült, ő hozta be hozzánk a Vredestein márkát, évekig ő volt a hazai márkaképviselő, és könyékig benne volt a magyar ralisportban is – egyébként Rolf Schmidtnek hívják, sokaknak nyilván rémlik a név. Csikós azonnal képben volt, sőt, eldicsekedett vele, hogy a családi Szent Állólámpa még egy tőle (áttételesen) vásárolt Vredestein-szetten áll a garázsban. Reméljük, találkozunk még vele a Velodromon, próbáltuk meggyőzni, hogy jöjjön el, szakítson rá időt, neki is tetszeni fog. Meg aztán, ki tudja, meddig lehet látni az öreg Velodromot, mikor bontják el valami agyatlan fejlesztési terv részeként, vagy deszkázzák be, hogy megint kerékpárversenyeknek lehessen a helyszíne. Esetleg lesz a helyén egy focistadion, biztos, ami biztos alapon.
Érdeklődtem, neki hogy sikerült a versenye, de csak mosolygott. Több száz versenyen vett már részt, mármint hogy olyan igazin, amitől már két héttel a rajt előtt gyomorgörcse van az embernek, ahol tényleg kockára teszi az életét, aminek valóban tétje van. Hát, ő itt nem fog néhány tized-század miatt görcsölni, ő jól akarja érezni magát - és ez láthatóan sikerült is neki. Persze volt, aki kicsit rosszabb hangulatban zárta a napot, a körbetört 190SL gazdája most mehet a lakatoshoz, fényezőhöz.
Köpni-nyelni nem tudunk
Egész nap kint voltunk az Ennstalban, volt jó sok eső, minimális nap, de mindegy, ha jégesőt kaptunk volna latyakkal és mínusz tízzel, akkor sem lehetne egy tízes ábrán vázolni, ami történt. Beszabehu, mondja a neveletlen, és én most vele tartok, egy ilyen találkozóra eljössz, és ha oldtimer-rajongó vagy, ha újautó-buzi, de ha egyáltalán nem érdekelnek ezek a dolgok, akkor is csak bámulsz magad elé és üveges szemmel motyogsz, amikor véget ér.
